Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 3°C Még több cikk.

Veszélyben a dolgozóikat elbocsátó cégek vezetői?

Meglepő eredményeket hozott a brit oktatási rendszert frissen elhagyók körében végzett felmérés.

Közülük a legtöbben (43%) szakmai ismereteik elmélyítését, a tréning-lehetőségeket tartják a legfontosabb tényezőnek első munkahelyük kiválasztásában. Ez megelőzi a biztos állás (28%) és a fizetés (11%) szempontjait, írja a HR Magazine.

Úgy tűnik, a gazdasági válság előrelátóbbá tette a fiatal álláskeresőket. A KPMG által végzett kutatásból az derült ki, hogy a végzős hallgatók 83 százaléka a kiszámíthatatlan viszonyok közepette igyekszik hosszabb távra tervezni. 72 százalékuk nyilatkozta, hogy a válság miatt új területek, gazdasági szektorok iránt is nyitottá vált. Szinte minden megkérdezett (98 százalék) úgy válaszolt, hogy megfontolja a külföldi munkavállalást is, ha így hasznos munkatapasztalatokra tehet szert, illetve, ha ilyen munkalehetőség adódik.

Ruth Elwood, a KPMG szakértője szerint megdöbbentő, hogy a napjaink diákjai többre becsülik a szakmai fejlődést, képzést a biztos állásnál és a jó fizetésnél. A munkaadóknak számolniuk kell azzal, hogy a holnap dolgozóit már nem csak első állásuk érdekli, de hosszabb távon is szeretnének tervezni. A gazdasági válság valószínűleg hosszan tartó változásokat hozott a tanulók ilyen irányú attitűdjeiben – vonta le a kutatás tanulságát Elwood.



Két és fél milliárd eurós munkahelyteremtő program Görögországban
Miután a munkanélküliségi ráta a nemzeti statisztikai hivatal szerint egy hónap alatt fél százalékkal, 9,4 százalékra nőtt, a mediterrán ország kormánya további állásteremtésre és a munkahelyek megőrzésére szánt forrásokat rendelt a probléma megoldásához.

Fanny Palli-Petralia munkaügyi miniszter nyilatkozata szerint, a 2,5 milliárd euró 70 százalékát uniós forrásokból teremtik elő, és főleg oktatási, át- és továbbképzési programokra fordítják.

A határozott lépésekre nagy szükség van, mivel csaknem félmillióan hiába keresnek munkát. A válság leginkább az idegenforgalmat, az építőipart és a kisvállalkozásokat érinti. Görögországban az idei növekedést nulla és 1,1 százalék közé várják, szemben a korábbi 2,7 százalékos jóslatokkal – írja az AP hírügynökség nyomán a PR Inside hírportál.

A munkanélküliség átformálja a marketinget is?
Egyre terjednek amerikai vállaltok körében azok a hirdetések, amelyek garanciákat kínálnak a potenciális vevőknek arra az esetre, ha elveszítenék állásukat. A munkanélkülivé válás fenyegetésének árnyékában ugyanis nehéz rávenni az embereket a nagyobb összegű kiadásokra – írja a BusinessWeek.

Az autógyártók, a légitársaságok és a ruházati kereskedések ugyanazzal a problémával találták szembe magukat a közelmúltban. Semmi sem képes annyira elvenni az ember kedvét a vásárlástól, semmi sem ösztönöz annyira a megtakarításra, mint az állás elveszítésének veszélye. A cégek igyekeznek ehhez igazítani sales és marketing stratégiáikat – félelmeiken keresztül megszólítani a reménybeli vásárlókat.

A Hyundai volt az egyik első amerikai cég, amely biztosítékokat adott vásárlóinak arra az esetre, ha állástalanná válnának. A cég ebben az esetben visszaveszi az értékesített autót. Azóta sokan követték a példát. Michael Silverstein, a Boston Consulting Group szenior munkatársa szerint legalább száz nagyvállalat indított vagy indít hamarosan hasonló programokat, és a jelenség terjedni látszik. A világcégek mellett a kisebb vállalkozások is sorra állnak elő olyan ajánlatokkal és megoldásokkal, amelyek kifejezetten a pénzzavarba került, vagy ettől tartó ügyfeleket célozzák meg.

Silverstein szerint ez az „altruista marketing" abból a felismerésből ered, hogy a cégek sokkal kevesebbet veszíthetnek egy-egy valóban fizetésképtelenné vált ügyfélen, mint ha a potenciális vevők többsége mond nemet a vásárlásra félelmében.

Jean-Pierre Dubé, a Chicagói Egyetem marketing-professzora egyenesen új fajta biztosításról beszél. „A vásárlók óvakodnak a kiadásoktól, mert félnek, hogy elveszítik jövedelmüket. A boltok pedig azt ígérik, hogy ingyenesen megszabadítják őket ettől a bizonytalanságtól."

Az ajánlat persze valójában sokszor nem ingyenes. A kockázatokat sokan további pénzszerzésre igyekeznek felhasználni, gyakran drágább konstrukciókhoz láncolva az ügyfeleket. Az ingatlanszektorban működő Howard Hanna RE Services például új hitelbiztosítási programmal állt elő. Amennyiben az adós elveszíti állását, a cég fél évig, havi 1500 dollár értékben átvállalja a jelzáloghitel törlesztő részleteit. De természetesen csak abban az esetben, ha előzetesen megfizette a biztosítási díjat, és a cégen keresztül igényli a hitelt az ingatlanra.

Veszélyben a dolgozóikat elbocsátó cégek vezetői?
Várhatóan egyre több cégnél éleződik ki végzetesen a feszültség, ez pedig biztonsági terveik újragondolására szorítja a leépítéseket tervező munkaadókat – írja a Kiplinger amerikai tanácsadócég hírlevele.

A közelmúltban több, jelentős elbocsátásokat végrehajtó francia cég vezetésének kellett közvetlen közelről megtapasztalnia a válság gerjesztette indulatokat. A Caterpillar, a 3M, a Sony és a Michelin menedzserei átmenetileg egyaránt a dühödt munkások túszaivá váltak. Skóciában vandálok támadtak a csődbe ment Royal Bank of Scotland lemondott igazgatójának házára.

A Stratfor privát hírszerző és elemző cég terrorizmus-ellenes ügyekért és céges biztonságért felelős alelnöke, Fred Burton nem zárja ki, hogy az erőszakos cselekmények más országokban, köztük az Egyesült Államokban is megjelennek. Ezt támasztja alá, hogy Edward Liddy, az állami pénzből megmentett AIG biztosítótársaság vezetője, március 18-i fehér házi meghallgatása is. Liddy arra hivatkozva akarta megtagadni a prémiumaikat visszafizetni nem hajlandó menedzserek nevének kiadását, hogy ha azok nyilvánosságra kerülnének, a munkatársak élete veszélybe kerülne. A meghallgatáson fel is olvasott néhányat a vezetőségnek és családtagjaiknak címzett halálos fenyegetések közül.

A cégek tehát biztonsági terveik felülvizsgálatára vannak kényszerítve, ha vezetőiket meg akarják védeni az inzultusoktól. Ennek részeként éppúgy fontos a lehetséges hangadók, felbujtók időben történő azonosítása, mint az elbocsátottak meghallgatása, a személyes tanácsadás, segítségnyújtás.

A vezetők biztonsága mellett a családjaikra is gondolni kell. A Stratfor alelnöke azt javasolja, hogy a leépítéseket elrendelő topmenedzserek értesítsék a rendőrséget, hogy a járőrök szemmel tarthassák otthonaik környékét.

Egyre népszerűbb a határozott idejű munkaszerződés
Az angolszász államok dolgozói körében népszerűbb a kisebb biztonságot adó határozott idejű munkaszerződés, míg a kontinentális Európa dolgozói még mindig előnyben részesítik a hagyományos állásokat – derült ki a Robert Walters HR-cég nemzetközi kutatásából.

A brit dolgozók 68, az új-zélandiak 63 százaléka örömmel vállalna el határozott időre szóló megbízást, az Egyesült Államokban ez az arány 61 százalék. Ezzel szemben európai társaik kifejezetten ódzkodnak ettől a megoldástól. A spanyolok 40, a franciák 30 és a belgák 23 százaléka zárja ki kategorikusan, hogy ilyen keretek között vállaljon munkát.

Nemzetközi átlagban a munkavállalók több mint fele (55 százalék) örülne a határozott idejű munkának, egyharmaduk viszont csak akkor választaná ezt, ha nem találna állandó munkahelyet. Világszerte átlagosan csak a dolgozók 12 százaléka utasítja el teljesen ezt a munkavállalási formát.

Oliver Harris, a kutatást végző cég egyik vezetője szerint régóta ismert, hogy gazdasági visszaesések idején a cégek előszeretettel alkalmazzák a határozott idejű munkaszerződéseket, amivel a versenyképességüket igyekeznek megőrizni. Az azonban meglepő, hogy a dolgozók is egyre inkább keresik ezt a lehetőséget. Ez ugyanis nekik is nagyobb rugalmasságot biztosít, miközben könnyebben juthatnak hasznos munkatapasztalatokhoz korábban számukra ismeretlen területeken, munkakörökben.

Bár az ilyen szerződések a biztonság és kiszámíthatóság terén nem versenyezhetnek a hagyományos munkahelyekkel, általában jobb fizetéseket kínálnak egy munkaórára vetítve. Ráadásul az állásukat elveszítők így gyorsabban visszakerülhetnek a munka világába, mint hogyha állandó státuszra várnának – állítja a szakember.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feszes bőr és keblek: milliókat költött, hogy hasonlítson

Egyforma szőke haj, azonos, orr, mell és még a ruhájuk is egyezik. Anya és lánya között csak a… Tovább olvasom