Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Végig kellett néznie szülei szexpartiját a tinilánynak

A 49 éves Dumitru M. arra kötelezte 16 éves tinédzser lányát, hogy nézze végig a feleségével folytatott közösülését.
A miroslovai férfit hét év börtönre ítélhetik szexuális visszaélés miatt. Az ügyészségi anyag szerint a román férfi tavaly februárbann ittasan érkezett haza, és arra kérte a feleségét, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek - írta a manna.ro.

Az asszony állítólag visszautasította, arra hivatkozva, hogy a szobában tartózkodik kettejük 16 éves lánya is. A vád szerint a férfi levetkőzött, és megtiltotta lányának, hogy távozzon a helyiségből, mert épp itt az ideje, hogy megtanulja ezeket a dolgokat.

Az aktus után az asszony és a lány elmentek otthonról, majd néhány nap múlva a feleség feljelentette a férfit. Az ügyészek előtt Mazilu azt állította, hogy részeg volt, és nem emlékszik semmire, majd azt, hogy csak egyszer vetkőzött le a tinilány előtt. Az ügyészség szexuális visszaélés miatt küldte a vádlottak padjára, az első tárgyalás 2012. február 22-én lesz a jászvásári bíróságon. A férfi büntetett előéletű: egyszer már elítélték 6 hónapnyi szabadságvesztésre.

Olvasóink írták

  • 2. pampalini20 2012. január 10. 18:45
    „Szégyen és gyalázat, hogy a magyar sajtó "szexparti"- nak nevezik azt, amikor egy részeg férfi a gyermeke előtt megerőszakolja a feleségét.”
  • 1. pubigyereide 2012. január 10. 15:43
    „"megtiltotta lányának, hogy távozzon a helyiségből, mert épp itt az ideje, hogy megtanulja ezeket a dolgokat."
    :-)

    Azért ezt így elolvasva elég vicces. Persze akkor és nekik nem volt feltétlenül az.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fél hétig a TV2-t, után az RTL Klubot nézzük

Az m1 egyik legjobban teljesítő műsora a Maradj talpon!, a délutánokat szappanoperáival a TV2, az… Tovább olvasom