Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Vége a vitáknak az ágyban - itt a félig vastag, félig vékony paplan

Magyar libák tollát tömik a TwoTog nevű paplanba, amelyet 44 ezer forintnak megfelelő fontért árulnak Nagy-Britanniában.
Még a legerősebb kapcsolatot is próbára teheti, ha a pár a takarón vitatkozik. Egy új találmány mostantól gyógyír lehet az efféle vitákra.

Itt az osztott paplan, amely az egyik oldalán vastagabb, a másikon vékonyabb. A TwoTog névre keresztelt termék nemrég került forgalomba. A fázósabbak az egyik fele alá bújhatnak, azok pedig, akik rendszeresen ledobják magukról a takarót, most mégis maradhatnak a párjukkal egy takaró alatt .

Mindenkinek más a testhőmérséklete, így a ruházkodásukat is más követelmények szerint alakítják. A közös ágy közös takaróval azonban komoly kihívást jelent. Márpedig ez utóbbi az általános norma a nyugati társadalomban. A jó kapcsolat része az intimitás, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a közös paplan alatt alvók megfelelően tudnak pihenni is - olvasható a Daily Mailben megjelent írásban.

A TwoTog paplanokat magyar libán tollával töltik, és téli-nyári változatban készülnek. Az induló ára a terméknek 140 font (44 ezer forint).

A vastagságbeli különbség csak a hőtartást érinti, a paplan egyébként ugyanúgy néz ki, mint a többi, és ha valaki megfogja, akkor sem veszi észre a két oldala közötti különbséget.

Olvasóink írták

  • 1. pozdorja 2011. augusztus 25. 16:08
    „inkább veszek két különböző vastagságú paplant negyed áron, oszt jónapot.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felcserélték Éden Szandra melleit

A plasztikai beavatkozástól még szebb külsőt remélt Éden Szandra, ám nem elégedett a végeredménnyel. Tovább olvasom