Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 6°C | 13°C Még több cikk.

ValóVilág: Olivér nyerte a párbajt Kristóf ellen

Nagy meccs volt, kicsi volt a különbség a ValóVilág 4 második párbajának két résztvevője között. Végül Olivér nyert.
Megkezdődött a ValóVilág 4 második Párbaja: a Villalakók Olivért akarták leginkább a Villán kívül tudni, ellene négyen szavaztak, így ő lett a kiválasztott. Kristófot pedig Olivér hívta ki a párbajra – Kristóf egyébként azok közé tartozott, feleségével együtt, akik Olivért jelölték meg a Kiszavazáson.

Elsőként Olivér búcsúzott el lakótársaitól. Miközben a Vagány srác elindult a stúdióba, felidéztük Olivér Villabeli életének legjobb pillanatait. Oli Balázséknak elárulta nagyon hiányzik neki a családja és barátai, de biztos benne, hogy Villatársai közül is lesznek majd barátai.

A folytatásban Kristóf is elköszönt a többiektől, majd elindult a stúdióba. A legemlékezetesebb pillanatainak felelevenítése után megérkezett Liluékhoz Olivér ellenfele Kristóf. A Házaspár férfi tagja szerint nem taktikáztak és nem éltek vissza azzal, hogy férj-feleségként mentek be a Villában.

Nagy meccs volt, kicsi volt a különbség a ValóVilág 4 második párbajának két résztvevője között. Végül Olivér nyert.


Korábban:

Vasárnap kiderül, kinek ér véget a ValóVilág és ki mehet vissza a Villába: Olivér és Kristóf küzdenek meg egymással.


A Villában tegnap a csóké volt a főszerep: mint ahogy azt mindannyian láthattuk, Anikó már-már önkívületi állapotba került Király L. Norbi csókjától, de nem ez volt az egyetlen romantikus pillanat a Villában, hiszen elcsattant a várva várt csók Gigi és Jerzy között is.

A folytatásban Lacinak szerzett kellemes pillanatokat egy rajongója, a Villa kőkemény férfiját ugyanis egy csipkés bugyival lepte meg. Laci a furcsa ajándéktól először meglepődött, majd előbújt belőle a férfi és büszkén mutogatta ajándékát.

A párbajban és kiderül, hogy Olivér vagy Kristóf folytathatja a játékot. A tét óriási. És nemcsak azért, mert a vesztes elesik annak a lehetőségétől, hogy megnyerje a fődíjat, de azért is, mert ha Olivér veszít, a Villa egyik legkarakteresebb figurájától kell elbúcsúznunk, ha pedig Kristóf marad alul, az további bonyodalmakat von mag után. Kristóf felesége, Gina ugyanis napok óta hajtogatja, hogy hazamegy, ha a férje kiesik a játékból. A villalakók ezért azt a feladatot kapták, hogy néhány mondatban fogalmazzák meg, mi a véleményük arról, hogy fel akarja adni a versenyt. A Házaspár női tagját szinte mindenki marasztalta.

Egy régi újévi szokást elevenítettek fel a lányok: gombócot főztek, és a gombócokba belerejtették a fiúk neveit. A szokás szerint, akinek a nevét rejti a gombóc, az lesz a jövendőbelije.



Olvasóink írták

  • 1. tricse 2011. január 03. 11:18
    „Kíváncsi vagyok szegény srác mit fog szólni az időközben megjelent cikkekhez amik imádott asszonykájának a nem éppen steril múltját boncolgatják! Remélem tudott róla és nem most szembesül a való világgal!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyarországon köt házasságot Brad Pitt és Angelina Jolie

Arról pletykál egy bulvárlap, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt házasságot kötött. A hír állítólag… Tovább olvasom