Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Vádat emeltek a makadámdió-ügyben

A légitársaságának volt alelnöke egy zacskó makadámdió felszolgálásának módja feletti dühében visszafordíttatott egy, már a kifutópályára guruló repülőgépet.
A repülésbiztonság veszélyeztetése és más bűncselekmények címén vádat emelt szerdán a dél-koreai ügyészség az ország legnagyobb légitársaságának volt alelnöke ellen, aki egy zacskó makadámdió felszolgálásának módja feletti dühében visszafordíttatott egy, már a kifutópályára guruló repülőgépet.

Cso Hjun Ah, a Korean Air elnökének, Cso Jang Hónak a legidősebb lánya december 5-én parancsolta le a New Yorkból Szöulba induló repülőgépről az utaskísérők főnökét, mivel az egyik stewardess kicsomagolatlanul szolgálta fel az első osztályú utasoknak az ausztrál mogyoróként is ismert makadámdiót. A repülőgép visszafordítása a kapuhoz 11 perc késést okozott a több mint 250 utasnak.

Négy nappal a botrány kitörése után Cso Hjun Ah kénytelen volt lemondani a légitársaság alelnöki tisztéről, december 30-án pedig előzetes letartóztatásba került.

A repülésbiztonsági előírások megszegésén túl a hatósági vizsgálat akadályozásával is megvádolta a cégelnök lányát az ügyészség, amelynek szerdai sajtótájékoztatóját az egy hónapig tartó vizsgálat eredményéről élőben közvetítették a dél-koreai tévétársaságok.

Az ügyészség vizsgálja a légitársaság és az azt felügyelő közlekedési minisztérium viszonyát is, mert kiderült, hogy az incidens ügyében indított minisztériumi vizsgálatot többségében olyan tisztségviselők folytatták, akik korábban a Korean Air alkalmazottai voltak.

Az ügyészség szerint emellett a légitársaság vezetői dokumentumokat semmisítettek meg és hamis bizonyítékokat fabrikáltak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ilyen, amikor két férfi trash metált játszik gyerekhangszereken - videó

Ha azt hitted, hogy rózsaszín babagitáron és csillámos minidobon nem lehet Slayert játszani, akkor… Tovább olvasom