Kisalföld logö

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 19°C | 34°C Még több cikk.

Útmutató a legjobb blogokhoz - I. rész

A naplóírók online világról, arról, hogy hogyan csatlakozhatsz, közölhetsz, hogyan tudod a gondolataidat vagy a naplódat kiadni, és hogyan kémkedhetsz a hírességek után.
Bryan Appleyard cikkének fordítása - részletek

Blog - nem szép szó. Az internettel együtt született. Amint az emberek elkezdték használni a technológiát, ami számítógépeket kapcsol össze, elkezdtek üzeneteket hagyni. Az 1980-as években ezeket „virtuális hirdetőtáblákra" „tűzték ki". A 90-es évek elején megjelentek az online naplók, személyes folyóiratok az online világban. Ahogy terjedt az internethasználat, az emberek rádöbbentek, hogy micsoda ereje van a kapcsolatnak és a kommunikációnak. Többet akartak annál, hogy csak honlapokat nézegessenek. Valami jelet akartak hagyni magukról a robbanásszerűen táguló kibertérben. Aztán a 90-es évek közepén az online napló a blog lett.

A blogokba írhatsz, amit gondolsz, érzel, vagy tudsz, és ezt villámgyorsan publikálhatod. A kvantumelmélettől a politikán át a „celebekről" szóló kérészéltű pletykáktól a legszemélyesebb vallomásokig. Lehetnek olyan publikációk, amelyet írók közössége készített vagy akár egy-egy diák jegyzeteinek darabjai. Használják a számítógépek legsikeresebb alkalmazásait.

2009 februárjában a blogok száma megközelíti a 200 milliót, ebből 73 millió blog kínai. Lehetne sokkal több is ez a szám, hiszen a blogolás olyan, mint a dohányzás: nehéz abbahagyni.

A blogomat 2006. március 15-én indítottam el, már számtalanszor megpróbáltam abbahagyni. Nem azért, mert sok időmet elvenné, én alkalmanként írok csak, nem napi szinten. Nem is azért, mert megfélemlítve érzem magamat a brutális világszintű visszaélések miatt. Még csak azt sem érzem, hogy ez teher lenne: ha nem akarok bejegyzést írni, akkor nem írok; néhány alkalommal át is adtam a blogomat másoknak.

Nem, az ok, ami állandóan arra késztet, hogy befejezzem, a „blogscape". bizalma és felfedezése. („Blogosphere" az a név, amit mindenki más használ, de találtam helyette nekem jobban tetsző kifejezést.) A blogom miatt „kint vagyok" az úton, amit három évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek, rémítőnek láttam. De csinálom. A Thought Experimentsnek köszönhetően (ez a blogom címe) védtelen vagyok a hozzászólók, linkerek, cigányok, csavargók és tolvajok népes családjával szemben. De mind közül a legrosszabbak, az értelmiségiek.

Volt, hogy az egyik Los Angeles-i fickót elküldtem, hogy vegyen magának egy könyvet az éjszaka közepén. Tetszett neki az ötlet. A legtöbb hozzászóló e-mailt ír nekem, amelyben a meglátásaikat és problémáikat közlik. Van, aki flörtöl velem, van, aki meg akar kérni, hogy menjünk együtt kocsmázni, mások elküldik nekem az írásaikat, hogy nézzem át azokat. A kínaiak az angol nyelvhasználatról kérdezgetnek, az amerikaiak arra kíváncsiak, hogy ismerem-e Bill Nighy-t, az ausztrálok meg a túlvilágról kérdezgetnek engem. Mindenki tudni akarja, hogy mit eszem és képzeljétek, Folsom börtönének őrizetesei kiabálnak és gyalázkodnak, mert leírtam, hogy utálom a tetoválásokat. A darwinisták teljesen irracionálisnak mondják a (virtuális) jelenlétemet. Egy vagy két héttel ezelőtt a blogom egy állandó hozzászólója pedig öngyilkos lett.

Szóval a „blogscape" nem a bátortalan embereknek való. Kezdj el blogolni, és azonnal megkérdőjeleződik benned a biztonság hamis érzése, amint írsz pár bekezdést és megnyomod a „Bejegyzés publikálása" gombot. Ha egyszer kikerült a blogra, mindenhonnal látható lesz. Van valami megrázó abban, ahogy ülsz a számítógéped előtt, és hirtelen az egész világ számára láthatóvá válik, amit leírtál. Olyan ez, mintha kilépnél otthon a vécéből, és hirtelen a Wembley kezdőkörében találnád magad az angol kupadöntő napján.

A blogolás „pillanatnyi gondolatok spontán kifejezése" - ahogy ezt Andrew Sullivan, a Sunday Times munkatársa, a nagyszerű blogger. Ráadásul - ahogy azt Matt Drudge, egy másik szerző hozzáteszi -: „a blog egy adás, nem egyetlen publikáció". A blogok valódi értéke azoknak a kezdeti, meggondolatlan rögtönzéseknek a kombinációja, amelyet a hangulat és a pillanat ösztönöz - és ez az érték a legnagyobb közönségnek szól: 1,5 milliárd internethasználónak.

Van egy fontos különbség az önfejű szóló bloggerek - pl. én - és a többé-kevésbé „hivatásos" bloggerek (újságok és magazinok oldalain vagy hatalmas bloggyűjtőn szoktak általában ez utóbbiak publikálni). Az utóbbi közelebb áll - gyakran a terjedelme miatt is - a hagyományos újságíráshoz. Nagyobb személyzetet működtetnek, ragaszkodnak a hírek kategorizálásához, és engem szeretnek, mert képes vagyok arra, hogy a metafizikáról átvándorolok véletlenszerűen a technikára, aztán a politikára, végül a reggeli gabonapelyheknél kötök ki, amik szerintem károsak (de a zabkását szeretem). A „hivatásos bloggerek", számára nincs meg a Wembley és a vécé közötti kapcsolat felemelő érzése, számára ez olyan, mint egy normál újságcikk megírása. Ez a tiszteletre méltó vége a „biznisznek". Blogolás ez is, kapitány, de nem úgy, hogy azt mi ismerjük.

Hagyjuk is a „hivatásosokat"! Mi az, ami itt tart engem több millió emberrel együtt? A válasz: azok a dolgok, amelyek nem hagyják, hogy befejezzem. A közvetlenség és a felfedezés. Ezek valójában ugyanazok a dolgok. Amint téged így felfedeznek, a közvetlenség miatt folytatnod kell, hisz bíznak benned. A blogger képes rá, hogy megmutassa a világot egy olyan nézőpontból, ahonnan ő látja. Ez ideáig elképzelhetetlen volt. A blogolás lényünk regénye.

A több közvetlenség átcsap funkcionalitásba, a blogokkal kapcsolatban nagyon fontos ugyanis a kapcsolat. Ez az, ami a közvetlenség és a felfedezés legmélyén lapul. Hosszú időbe telik megérteni ezt. A kapcsolatot használni kell ahhoz, hogy a blogod működjön. Kellenek linkek más blogokról és kell, hogy téged is megismerjenek máshol - szólj hozzá mások blogjaihoz! Vissza fognak térni hozzád. Ha ez egyszer megtörtént, néhányan maradni fognak. Törzsvendégeket szerzel magadnak. Meg kell ismerned őket! Ha távol maradnak egy ideig, hiányolni fogod őket. Érezni fogod, hogy felelős vagy értük és felelős vagy nekik. Még az olyan lúzerre is igaz ez, mint én vagyok. Tudom, ez így furcsa, de a jó dolgok ezután fognak történni. A Philadelphia Inquirer számára néhány könyvet néztem át. Az egyik John Ashbery verseinek gyűjteménye volt. Azt eredményezte mindez, hogy személyes kapcsolatba kerültem a nagy művésszel. Kapcsolat kapcsolat hátán.

Arra ösztönöztem két hozzászólót, hogy indítsák el a saját blogjaikat - a fizikus, Gordon McCabe-et (mccabism.blogspot.com ) és a kimondhatatlan Nige-ot (nigeness.blogspot.com). Ahogy az a családokban megszokott, előbbi az előbbi ellenem fordult - ráadásul meglehetősen vadul- a darwinizmus témájában. Egyetértek King Learrel: „A kígyó fogánál is élesebb | Ha hálátlan a gyereked!" Az ember felfedezi, hogy a meg nem értett lélek társakra lel.

Elég sok hozzászólóm van, legtöbbjük maguk is bloggerek. Megnevezhetnék néhányat, de megharagudnának azok, akiket kihagytam. Úgyhogy inkább nem teszem. Feltűnő az, ahogy ez a kicsi közösség idővel meglepő részletességgel megismeri egymást. Formálódunk, és egymást is formáljuk. Ironizálhatok, amit más helyen nem tehetnék, és nagyon sok tudást kapok. Ennyire utóbbiban óriási segítség a hiperhivatkozás világmegváltó technológiája - nem kell bemásolnom egy teljes cikket, egyszerűen belinkelem azt. Így azonnal tájékozódhatunk mindannyian ugyanarról a dologról.

Nem hagyhatom abba a blogolást. Be akarom fejezni, tényleg. Azt álmodom, hogy hideg pulykává voltozom, ha egyszer mégis megírom a búcsúbejegyzésemet. De valahol valaki mindig mond valami hülyeséget vagy vicces dolgot, Lord Jeff megjelentet valamit, vagy elkábít valaminek a szépsége, megfog valakinek az igazsága - és úgyis újra eltévednék a képzelet határtalan földjén, ami számomra a „blogscape".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Válság: kevesebb szivart hoznak a kiváltságosok Kubából!

Győr-Moson-Sopron megye – A vállalatok megszűnése, a forint romlása: a gazdasági válság egyre… Tovább olvasom