Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Újra tanul beszélni Noel

Felébredt az éber kómából, és elhagyhatta a kórházat az a hatéves kisfiú, aki tavaly novemberben sérült meg súlyosan egy buszbalesetben a főváros XI. kerületében.

Noelt társaival síoktatásról vitték vissza az óvodába, amikor egy kisbusz nem adta meg az elsőbbséget, és beléjük rohant. A kisfiú még nem beszél, de gesztusokkal egyre többet kommunikál a külvilággal. Sokat javult az állapota, de bizonyos agyi területei soha nem fognak úgy működni, mint azelőtt - mondta a Heim Pál Gyermekkórház tudományos igazgatója.

A baleset után Noelnek mindent újra kellett tanulnia, a stabil fejtartástól a felülésen keresztül egészen a járásig és a beszédig. Mostanra egy speciális cipőben már fel tud állni: a mondókákat és versikéket gesztikulálva eljátssza, és tátog is, mintha ki akarná ejteni a szavakat - mondta a Borsnak Noel óvodájának vezetője. A balesetet okozó buszsofőr időközben levélben kért bocsánatot a sérültektől, a rendőrök a férfit közúti baleset okozásával gyanúsították meg.

Előzmények >>

Olvasóink írták

  • 1. Truder 2009. március 18. 16:12
    „Kívánom,hogy mielőbb felépüljön!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Békaesküvő az aszály ellen

India - Bijuli és Barun, a két béka Guwahatiban, India északi részén. Tovább olvasom