Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 1°C Még több cikk.

Újabb film készül Michael Jacksonról halálának évfordulójára

Halálának első évfordulóján újabb filmet készülnek bemutatni Michael Jacksonról. A 88 perces dokumentumfilm az énekes halála előtti utolsó heteket eleveníti fel.

A filmet a botránykönyveiről ismert Ian Halperin készíti, a címe pedig Gone Too Soon (Túl korán távozott) lesz - közölte a Variety amerikai filmes szaklap.

A dokumentumfilmet háromszáz órányi alapanyagból vágták össze. A forgatás során Halperin interjút készített a világhíresség menedzserével, szakácsával, fodrászával, személyi edzőjével és ügyvédjével is. A Jackson család azonban nem vett részt a munkálatokban.

A kanadai Ian Halperin már tavaly életrajzi könyvet jelentetett meg a 2009. június 25-én elhunyt énekesről. A kötetben Jackson szexualitásáról és az ellene felhozott gyermekmolesztálási vádakról is szó esett.

Az író állításainak zömét "névtelen forrásoktól" kölcsönözte, hivatkozása szerint a személyzet köréből is szerzett információkat.

Halperin 2008 decemberében azt jósolta, hogy az énekesnek már csak fél éve van hátra.

A készülő dokumentumfilm az író szerint olyan lesz, amilyet a "zenész és rajongói megérdemelnek". A film az Egyesült Államok mellett Kanadában és Franciaországban kerül a mozikba, később más országoknak is átadják majd.

Michael Jacksonról már tavaly októberben bemutattak egy filmet, a kétórás This Is It című alkotást a visszatérésre készülő énekes próbáinak felvételeiből vágták össze. Csak az Egyesült Államokban 71 milliós bevételt hozott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Salinger újabb levelei kerültek elő

A közelmúltban elhunyt J. D. Salinger kultikus amerikai író újabb levelei kerültek elő New Yorkban. Tovább olvasom