Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Újabb dioxinos hús Magyarországon

Az ír sertéshús Lengyelországból érkezett, az összesen 70 tonna áru jelentős többségét azonban továbbszállították Romániába - közölte Süth Miklós országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes szakállamtitkára.

Az élelmiszerbiztonságért felelős magyar hatóság a lengyel társszervezettől kapott tájékoztatás alapján már három tételt azonosított a főállatorvos MTI által idézett szavai alapján. Egy további tétel azonosítása most folyik. Az azonosított árutételeket Magyarországról Romániába szállították tovább - tette hozzá

A szennyezett áru útja "kacifántos" volt az országos főállatorvos szerint, mivel volt olyan tétel, amelyet Írországból Angliába, majd Lengyelországba, onnan Magyarországra és innen Romániába szállítottak.

Süth Miklós jelezte: Magyarországról Romániába az azonosított három tételt, majdnem egyenlő mennyiségben szeptember utolsó dekádja és november második dekádja között szállították. A szakemberek most egy 6,5 tonnás tétel azonosítását végzik, azt keresik, hogy az érdi raktárból hova szállították.

Az ír hatóságok közlése szerint tíz sertéstelepen találtak olyan takarmányt, amely a megengedettnél százszor több dioxint tartalmaz. Ezért vettették le a polcokról otthon az összes sertéshúst, illetve húskészítményt, amely szeptembert követően került oda, és értesítették a dioxinos sertéshúsról az unió többi országát is, elővigyázatosságra intve őket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A bolti mézek kétharmada hamis

Magyarország - Évente egy magyar 1,2 tonna élelmiszert fogyaszt el, ebből csupán 40 dekányit tesz ki… Tovább olvasom