Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 21°C Még több cikk.

Túl szexis a női hang, ezért betiltanák a női kórusokat

Diszkriminációval és szegregációval szembesülnek a jeruzsálemi nők a szélsőségesen vallásos zsidó vezetők növekvő befolyása miatt - írta honlapján a Sky News brit hírcsatorna.
Legutóbb az borzolta fel a kedélyeket, hogy néhány ultraortodox rabbi megpróbálta betiltani nyilvános helyeken a női éneket, mert az felkorbácsolhatja a vágyat a férfiakban.

"A női hang csodálatos, és az teljesen rendben van, ha a nők saját körben énekelnek, de nem akarjuk csábításnak kitenni a férfiakat" - mondta Jakov Halperin, a jeruzsálemi városi tanács egyik tagja.

Női jogvédő csoportok válaszul utcai énekléseket szerveztek. "Nem hagyhatjuk, hogy elhallgattassanak minket" - mondta egy tiltakozó. "Ez egy meredek lejtő, és a demokráciánk van veszélyben" - magyarázta egy másik.

A kötélhúzásból az izraeli hadsereg, mint a nemi egyenlőség bástyája sem marad ki, ugyanis néhány vallásos katona bojkottálja azokat az ünnepségeket, ahol fennáll a lehetősége annak, hogy katonanők fognak énekelni. A katonai vezetők azonban egyelőre ellenállnak a nyomásnak, és elutasítják a kizárólag férfiakból álló kórusok ötletét.

Emellett egyre szembetűnőbb az önkéntes szegregáció jelensége, annak ellenére, hogy a gyakorlatot törvény tiltja. Az ultraortodox körzetekben szinte mindennapos jelenséggé váltak a buszok hátuljában ülő, az egyes üzletekben külön ajtókon közlekedő, és a csak a gyengébbik nemnek fenntartott időpontokban orvoshoz járó nők.

Mostanában alig lehet olyan reklámplakátokat látni, amelyek nőket ábrázolnak - mondta egy aktivista, Idit Karni. Karni csatlakozott egy mozgalomhoz, amelynek tagjai Jeruzsálem-szerte posztereket ragasztanak ki magukról. A csoportot liberális rabbik is támogatják. "Néhány szélsőséges ellen harcolunk, akik megpróbálják eltorzítani a judaizmust" - hangsúlyozta Uri Ajalon, aki szerint "a vallás az egyenlőségről szól, ahogy Izrael is."

Az izraeli konzervatívok hangjának megerősödése összefügg a demográfiai mutatókkal. Az ultraortodox zsidó közösségben a nagycsaládok a jellemzőek, így könnyedén a társadalom egyik leggyorsabban növekvő rétegévé váltak. Az ultraortodoxok egy része megvetően nyilatkozik Izrael modern és liberális értékrendjéről.

A New Israel Fund jogvédő szervezet 2010-es adatai szerint az izraeli nők 56 százaléka rendelkezik állással, de órabérük átlagosan 83 százaléka a férfiakénak. A minimálbért vagy annál kevesebbet keresők 65 százaléka nő.

Olvasóink írták

  • 1. SC 2011. december 20. 13:04
    „És a nők nem találhatják szexisnek egy férfi énekét?:-) Nagyon betegek ezek...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leszbikus csók csattant a Hacktion forgatásán

Leszbikus csók csattant el a Hacktion című akciósorozat forgatása közben, amikor a két gyönyörű… Tovább olvasom