Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Tudományosan bizonyított: a szakítás fájdalmas

Az agy fizikai fájdalomra reagáló területei átfedésben vannak azokkal, melyek a társas visszautasításra válaszolnak - állapították meg szakításon frissen átesett emberek agyát képalkotók segítségével tanulmányozva amerikai kutatók.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratának, a PNAS-nek keddi kiadásában ismertetett tanulmányhoz negyven önkéntes agyi aktivitását vizsgálták, akikkel a megelőző hat hónap során szakított a szerelmük. A tanulmányba bevont csalódott szerelmesek valamennyien azt jelezték, hogy nagyon erősen elutasítva érezték magukat.

Az önkéntesek agyi aktivitásának változását funkcionális mágneses rezonanciás berendezéssel (fMRI) négy különböző helyzetben követték nyomon. Az elsőben korábbi partnerük fényképét nézték és a szakításra gondoltak, a másodikban egy barátjuk képét nézték és egy vele kapcsolatos pozitív élményükre gondoltak, a következőben karjukat enyhe, kellemesnek számító meleg érte, végül az utolsó szituációban ez a meleg annyira fokozódott, hogy az már fizikai fájdalmat okozott, bár sérülést nem.



A két negatív tartalmú helyzet - az első és az utolsó - egymást átfedő agyterületek aktivitását váltotta ki a felvételek szerint. Mint Edward Smith, a tanulmány társszerzője, a Columbia Egyetem munkatársa elmondta, az érzelmi stressz, például a szeretett személy elvesztése fizikai hatással is lehet az emberekre. A mostanihoz hasonló vizsgálatok eredménye hozzájárulhat, hogy a kutatók olyan módszereket dolgozzanak ki, melyekkel az elutasításra és veszteségre érzékeny embereket segíthetik.

Olvasóink írták

  • 1. RUDI 2011. április 07. 19:30
    „Ahhoz szerintem ,nem kell tudósnak lenni, hogy megállapítják ,hogy a szakítás fájdalmas.Hisz nézzük ,
    mi is az ami az életünkben , fájdalmas és fájó.A szakítás, az érzelmeknek az a pontja ,melyben kötödés van a másik nem iránt.Akit meg szerettünk,főleg, nem kevés időt éltünk vele, természetes dolog, hogy fájó ha elveszítjük.Tehát lelkileg szenvedünk,ez által a szervezetünk is szenved.Ezt úgy értem, hogy mialatt, gyötrődünk, nem is vesszük észre magunkon, hogy a szervezetünket beteggé tesszük.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Palvin Barbara pénzét a szülei rakják félre + video

A 17 éves topmodell külföldi munkái miatt egyedi tanrendben tanul a suliban, keresetét szülei… Tovább olvasom