Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -6°C | 3°C

Tilos a szolárium! (18) A bünti: 530 ezer

Tilos szoláriumozniuk a 18 év alattiaknak szeptembertől Ausztriában.

Az erről szóló rendeletet még áprilisban írták alá, s szeptember elsején lépett életbe. A barnító készülékek üzemeltetői eddig kaptak időt arra, hogy biztosítsák a tilalom érvényesülését, például beléptetőrendszer kiépítésével vagy az alkalmazottak létszámának növelésével. Ma már csak annak engedheti a személyzet használni a szoláriumot, aki fényképes igazolvánnyal bizonyítja, hogy elmúlt 18 éves. Több mint kétezer euró (530 ezer forint) büntetés vár arra az üzemeltetőre, aki nem tartja be a rendeletet.



Az illetékes minisztérium a szoláriumhasználat egészségügyi kockázataira figyelmeztető tanulmányokkal és egy európai uniós szabállyal indokolja a rendelkezést.

A szoláriumüzemeltetők csalódottan fogadták a jogszabályt. Képviselőjük, Hans Arserovic szerint akár minden harmadik barnító stúdió is bezárhat, még úgy is, hogy - mint állítja - a 18 év alattiak két-három százaléka jár rendszeresen barnulni.

A bőrgyógyászok szakmai szövetsége viszont üdvözli a tilalmat. "Az ultraviola-sugárzás okozta bőrkárosodás, akár a természetes napfény, akár mesterséges fényforrás okozza, annál erőteljesebben jelentkezik, minél fiatalabb korban következik be" - nyilatkozta Harald Maier, a bécsi orvostudományi egyetem professzora a Kurier című lapnak. Maier hozzátette: nem ritka, hogy egyfajta függőségi magatartás is kialakul fiataloknál, ami gyakori és rendszeres szoláriumozásra sarkallja őket. 

(Fotó: illusztráció)

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. csery 2010. október 24. 19:58
    „21. A legtöbb pasi az, válogatós...”
  • 21. Mankapunka 2010. október 23. 14:04
    „Nekem nem jönnek be,én ebben régimódi vagyok. Max. a köldök piercing.

    Igen,lehet kiküldeném a konyhába mosogatni,főzni,meg porszívózni,addig én aludnék egy nagyot.

    Amúgy meg lehet kérdezni az elején(meg is szoktam kérdezni),hogy van e neki.

    És igen,én rohadt válogatós vagyok.”
  • 20. Muaddib 2010. október 22. 15:08
    „Mankapunka szerintem a meztelen nő láttán is elrohanna!”
  • 19. Truder 2010. október 22. 11:49
    „Manka akkor az nagyon ciki, ha megtetszik neked egy lány, összejössz vele, és mikor arra kerül a sor, hogy levetkőzik előtted...meglátod a finom kis tetkóját az intimékszer mellett :), elrohansz? Vizuális vagyok, ezt most elképzeltem”
  • 18. Truder 2010. október 22. 11:45
    „17. hozzászólás Muaddib 2010.10.21. 11:03

    :))”
  • 17. Muaddib 2010. október 21. 11:03
    „13. Truder 2010.10.20. 19:17
    11. hozzászólás Muaddib 2010.10.20. 12:15
    Se tetkó, se soli, se intimékszer?

    Ha tetkó szolid és intim helyen van, az tetszik és lehet nagyon szexi, ha szoláriumot mértékkel használják felnőttek, akkor az is lehet jó, de az intim helyen lévő ékszerekkel nem barátkozom.

    Még a végén olyan leszek mind a Tökös Dönci.

    A Bika látja, hogy a tehenek a kerítésen kívül legelnek, neki futamodik és átugorja és odamegy a teheneknek.
    Mire az egyik tehén megkérdi szóval te vagy az a híres Tökös Dönci mire a bika, azt feleli, hogy már csak a Dönci a többi ott maradt a kerítésen.”
  • 16. macskaszem 2010. október 21. 09:38
    „Mankapunka

    Leellenőrzöd a nőket hogy van e rajtuk ,számodra nem kívánatos dolgok?”
  • 15. knifemaster 2010. október 21. 08:09
    „14. hozzászólás Mankapunka 2010.10.20. 22:15
    Még tán a nyáron volt,hogy a bevásárlókocsi bejárón akarta átpaszírozni a kocsiba ültetett kiskölköt az anyja,miközben szemmel látható volt ,hogy lehetetlen ,ha csak nem gumiemberkének született.
    De nem baj,mert nem volt semmilyen szar.
    Tudom kivételek mindig vannak.Csak én sokallom az arányukat..”
  • 14. Mankapunka 2010. október 20. 22:15
    „Truder

    Valahogy így néz ki manapság egy értelmes nő,hogy nincsenek ilyen szarok rajta.”
  • 13. Truder 2010. október 20. 19:17
    „11. hozzászólás Muaddib 2010.10.20. 12:15
    Se tetkó, se soli, se intimékszer?”
  • 12. Truder 2010. október 20. 19:16
    „8. hozzászólás Infamous 2010.10.19. 13:56
    Kossuth utcán válogathatsz :)

    Mellesleg nálunk tönkre is mennének a solik, ha kitiltanák a kiskorúakat. Mert csak nekik van annyi eszük, hogy szarrá égetik magukat benne.”
  • 11. Muaddib 2010. október 20. 12:15
    „A képen látható hölgy nagyon csini!
    Az agyon " pirított" nők nekem sem túl vonzóak, de ha mértékkel van használva pld télen, akkor semmi baj nincs vele.
    Habár nekem kimondottan bejönnek a fehér bőrű csajok kis szeplővel, de hát ízlések és pofonok.
    Az hogy 18-év alatt nem lehet, azzal egyetértek tudatlanságuk miatt, ne rontsák el a testűket, mert divat habár én a hajfestést is ide sorolnám.”
  • 10. szk65 2010. október 19. 18:15
    „Ide is betört az Obama? Kint Amerikában is korlátozzák a szolárium használatát.
    Egyszer voltam csak szoláriumba,de nem tetszett.De ugyan már ne kösse ki az állam,hogy ki mehet és ki nem.
    Ez indenkinek személyes döntése,hogy mit csinál.Legközelebb megmondják,hogy mikor mehetsz ki a napra is?
    Ez egy hülzeség az egész.”
  • 9. astra1 2010. október 19. 15:08
    „Meg a sok szolráiumtól jó ráncos mi?”
  • 8. Infamous 2010. október 19. 13:56
    „én szeretem, ha barna a suna...”
  • 7. Mankapunka 2010. október 19. 13:46
    „macsakaszem

    UTána meg a kórházba,mert rákos lett a bőre!!! Ennyi erővel itt is annyi adót szedhetnének,mint a szeszen,cigin,mert itt is a sok szolizó a kórházban fog kikötni.”
  • 6. macskaszem 2010. október 19. 09:46
    „Mindenki úgy aszalja magát ahogy akarja , utána meg kenheti magára a ránctalanító krémeket. De akkor már késő.”
  • 5. Révfalusi-szúnyog 2010. október 19. 07:29
    „Tőlünk nyugatabbra egészen általános dolog az otthoni szolárium. Családi házak alagsorában szinte mindenütt találunk szaunát, szoláriumot, kondigépeket. Legfeljebb majd otthon barnítják a muffot a tini csajok, vagy eljárnak olyan barátnőikhez, akiknek van otthon cuccuk.

    Úgy látom, máshol is tele vannak hülyébbnél hülyébb, értelmetlenebbnél értelmetlenebb rendeletekkel...”
  • 4. nanemár 2010. október 19. 02:14
    „"A következő lépésben majd strandra sem mehetnek."
    tiltsuk be a napot, az unió jó idióta szabályozásban”
  • 3. astra1 2010. október 18. 23:43
    „Nagyon helyes.”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rossz fiatal a jó fiatal - lehull a ránclepel?

Az idősebb emberek sokkal szívesebben olvasnak olyan cikkeket, amelyek negatív színben tüntetik fel a fiatalabb generáció tagjait. Tovább olvasom