Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -6°C | 3°C

Testközelben Hámori Gabival

Beköszöntött a nyár, s vele együtt a forróság. Hámori Gabriella, aki nemrégiben nevét és arcát adta egy ismert szépségipari márka 5 lépéses kampányához, ismét kulisszák mögé vezeti az érdeklődőket, és ezúttal olyan témáról beszél a program kapcsán, amelyről az átlagosnál nehezebb felszabadultan eszmét cserélni.
Izzasztó helyzetek mindig is voltak és lesznek, s bár a téma senki előtt nem ismereten, gátlások nélkül mégis ritkán beszéltünk róla. Hámori Gabriella a színházi szereplései mellett egyre többet utazik külföldre, ahol különböző fesztiválokon és meghallgatásokon vesz részt, emellett pedig vadidegen emberekkel tárgyal.



– Egy kicsit változott az életformám, és most már teljes mértékben át tudom érezni annak az üzletasszonynak a helyzetét, akinek ismeretlen partnerekkel kell találkoznia, és pillanatokon belül kell jó benyomást keltenie – kezdi a gyönyörű színművész. – A táskámban mindig lapul néhány titkos fegyver, amelyet bevethetek a magabiztos fellépés érdekében.


Akárcsak a táncosok, a színészek is gyakran kerülnek szoros testközelbe egymással, s bár idővel automatikusan emelkedik a tolerancia-küszöbük, kiemelt figyelmet fordítanak saját illatukra, ezzel is megtisztelvén partnerüket. Az izzadás egyfelől alkati dolog, de befolyásolja az is, mit eszünk, mennyit pihenünk, vagy éppen milyen anyagból van a ruha, amit viselünk. Hámori Gabi édesapja textilvegyész, ezért az átlagosnál talán több ruhaanyag-ismerettel rendelkezik.


– Nagyon figyelek arra, milyen textúrájú ruhákat vásárolok, ebben biztosan befolyásol apukám szakmája. A színházban előfordul, hogy olyan jelmezben kell színpadra állnunk, amiben a párologtatás még intenzívebb, és bár szerencsére nem vagyok izzadós típus, a műszálas ruhák olykor kifognak rajtam. Két éves kísérletezés után érkeztem el a Dove dezodorokhoz, amelyek végre minden kritériumomnak megfeleltek – árulja el titkát Gabi. – Most már csak egy emlék számomra az a filmforgatás, ahol szólnom kellett, hogy valamit rakjunk a hónaljamhoz, mert nem lesz szép a látvány, amikor felemelem a karjaimat.

A félig külföldön, félig hazánkban élő színésznő a napokban lehorgonyozik a magyar tenger partján, ugyanis idén is tanára lesz a balatonföldvári művészeti alkotótábornak. Júniusban a színház iránt érdeklődő általános és középiskolás fiatalokkal az „átváltozások" tematikáját dolgozza fel, olyan darabokon keresztül, mint William Shakespeare-től a Vízkereszt vagy amit akartok, illetve a Szentivánéji álom.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezer dolláros luxuspizza

Ezer dolláros - 230 ezer forintos - luxuspizzákkal is szolgál egy New York-i étteremtulajdonos. Tovább olvasom