Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Terminator büntet: az asszony mobilozott vezetés közben

Példamutató fellépést ígért Arnold Scwarzenegger kormányzó a saját felesége ellen, akit rajtakaptak, amint a férje által aláírt törvényt megszegve kézben tartott mobiltelefonról beszélt autóvezetés közben.

A hírességekkel foglalkozó TMZ.com portál két olyan fényképet közölt kedden, amelyeken Maria Shriver a volán mögött ülve a füléhez tartja a mobilkészüléket. A honlap szerint az egyik felvétel vasárnap, a másik júliusban készült. Később ugyanilyen tartalmú videofelvételt is közzétett az internetes újság.

Schwarzenegger a Twitter közösségi portálon megköszönte, hogy felhívták a figyelmét felesége cselekedetére és "gyors intézkedést" ígért.

Arnold Scwarzenegger
Arnold Scwarzenegger


Kaliforniában tavaly júliustól törvény írja elő, hogy vezetés közben csak úgy szabad telefonálni, hogy a sofőr mindkét keze szabad maradjon. A jogszabály megsértőire az első alkalommal 20 dolláros, a "visszaesőkre" minden további esetben 50 dolláros pénzbírságot rónak ki. Abban a megyében, ahol Schwarzenegerrék laknak, a kaliforniai legfelsőbb bíróság 93 dollárban határozta meg az első bírság, és 201 dollárban a későbbiek összegét. Shrivernek így legalább 300 dollárjába és a perköltségekbe került volna, ha a rendőrség kapja rajta a törvényszegésen.

Olvasóink írták

  • 6. Szilágyi_Zsolt 2009. október 16. 10:10
    „Ez nem is Arnold Schwarzenegger, ez Conan, a barbár.”
  • 5. zotya975 2009. október 15. 09:54
    „De lehet, hogy mást se kap.:-)”
  • 4. lebeke 2009. október 14. 13:45
    „Eh, kétszer klikkeltem...”
  • 3. lebeke 2009. október 14. 13:44
    „:))))) Hát ez jó :)”
  • 2. lebeke 2009. október 14. 13:44
    „:))))) Hát ez jó :)”
  • 1. kivagyokén 2009. október 14. 13:18
    „Schwarzi meg nem kap vacsorát!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Liza Minelli nem megy nyugdíjba

Hatvan évvel a debütálása után sem gondol a visszavonulásra Liza Minnelli, pedig - mint mondja - már… Tovább olvasom