Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Szombaton kezdődik a Játék határok nélkül című vetélkedő

Szombaton indul újra a 1990-es évek nagysikerű tévéműsora, a Játék határok nélkül című vetélkedő az M1 műsorán.
A vetélkedő új szériáját egy nemzetközi stáb forgatta májusban Budapesten, és minden résztvevő ország ebből készítette el saját változatát. A műsorban ezúttal nem városok, hanem országok, Magyarország mellett Oroszország, Indonézia, Franciaország, Egyiptom és az amerikai kontinens csapata verseng egymással.

A műsort egy 4500 méteres stúdióban vették fel, minden adásban hat versenyszám kap helyet. Az új szériából 13 epizódot készített a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). A magyar csapatnak 48 tagja van, egy műsorban tizenketten szerepelnek, köztük olyan ismert személyiségek, mint a Rippel-fivérek, Puskás Peti énekes, Kozmann György és Zala György világbajnok kenusok, Pulai Imre olimpia bajnok kenus, Szőnyi Ferenc amatőr triatlonista és Kovács Nikolett motorversenyző. A csapat kapitánya Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó.

Varga Edit és Harsányi Levente vezeti a vetélkedőt, a kilencvenes évek szériájának műsorvezetője, Gundel Takács Gábor ezúttal narrátorként szerepel a műsorban.

Harsányi Levente a műsor szerdai budapesti sajtóeseményén az MTI-nek elmondta: bízik abban, hogy a képernyőn is érezhető lesz az a vidám hangulat, amelyben a forgatás zajlott. A műsorhoz olyan vicces, nagyméretű díszleteket használtak, mint például egy három méter magas káposzta vagy egy kétméteres teáskanna. A műsorvezető elmondta: a magyar csapat tagjaiban elég erős volt a drukk, ezt humorral próbálták oldani, hogy megfelelően teljesítsenek a következő megmérettetésben. Harsányi Levente hangsúlyozta: a játékosok nem tudták előre, hogy milyen típusú feladatban fognak részt venni.

Játék határok nélkül - újra az M1-en

A 48 magyar résztvevőből versenyszámonként választották ki a szereplőket, egy játékos azonban több megmérettetésben is szerepelhetett. A műsorvezető megjegyezte, hogy az orosz csapat tagjai például úgy készültek a versenyre, hogy külön meghívtak a vizes sportágra vagy erőnléti feladatokra specializálódott sportolókat. A játékban tematizált feladatok szerepelnek a vizes megmérettetések között, például volt olyan versenyszám, amelyben egy ellenáramoltatott medencében kellett úszniuk a játékosoknak.

A magyarok közül ezt Pulai Imre olimpiai bajnok teljesítette - árulta el a műsorvezető. Harsányi Levente szerint az elsőre könnyűnek tűnő versenyszámokban is volt valamilyen váratlan csavar, amely nehezebbé tette a teljesítést.

"Sokszor furmányosságra és fifikára is szüksége volt a játékosoknak ahhoz, hogy jól szerepeljenek az egyes feladatokban" - fogalmazott a műsorvezető.

A Játék határon nélkül az egyik legsikeresebb európai tévés vetélkedő volt, amelyet 1965-től 1999-ig a közszolgálati televíziókat tömörítő EBU (European Broadcasting Union) szervezett. A műsor jogait később a francia Mistral Production vette meg, a cég további tíz évadot készített.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megnyílt a világ legmagasabb kilátója Dubajban

A látogatóknak liftet kell cserélni, hogy feljussanak az utcaszinttől számítva 555 méter magasan… Tovább olvasom