Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Szent szarvast lőtt ki egy japán férfi

Számszeríjával halálosan megsebesített egy szentként tisztelt vemhes őzet egy férfi a Nara-parkban, Japán egyik világhírű turistafellegvárában.

Keddi letartóztatásakor a férfi bevallotta, hogy pénzgondokkal küszködött, és úgy gondolta, a lelőtt állat húsát jó áron el tudja majd adni. Még március közepén lőtt az őzre 52 centiméteres fémnyilával, amely az állat gyomrába fúródott. A park dolgozói másnap találták meg a sebzett őzet. Megoperálták, de sérülése miatt már menthetetlen volt.

Az orvvadász tettét követően elmesélte egy ismerősének, hogy a közeli üzlet biztonsági kamerája valószínűleg rögzítette tettét.

A japán Honsú-szigeten lévő Nara-parkban élő ezer szarvast a törvény is védi. A nemzeti kincsként számon tartott állatokat az istenek követeiként tisztelik. A tettest ezért a kulturális tulajdon védelméről szóló törvény megsértésével vádolják. A férfi pénz- vagy akár börtönbüntetésre is számíthat.

Nem ez az első eset, hogy kilőnek egyet Nara szent állatai közül: 2003-ban nyíllal, öt évvel később pedig szigonnyal öltek meg egy-egy példányt.

Olvasóink írták

  • 3. Dr.Horváth 2010. április 15. 13:51
    „2. Ja, az újságíró.”
  • 2. vonLichthofen 2010. április 15. 12:14
    „Bakot”
  • 1. Szilágyi_Zsolt 2010. április 15. 11:33
    „Na most akkor szarvast lőtt, vagy őzet?!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túl sok kóla - kevés spermium

Csökken a spermaszáma azoknak a férfiaknak, akik naponta egy liter kólát isznak meg - mutat rá egy… Tovább olvasom