Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

Széchenyi-díj - Szabó Miklós régész, ókorkutató

Mindenki életében nagy dolog egy ilyen rangos kitüntetés, amelyre az ember igazából nem számít, de ha mégis úgy alakul, borzasztóan jólesik, arra gondolván, hogy munkásságának a jutalma is megvan - mondta az MTI-nek Szabó Miklós egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, az ELTE Régészettudományi Intézetének kutatóprofesszora, aki a nemzeti ünnep alkalmából hétfőn vehette át a Széchenyi-díjat a Parlamentben.
Szabó Miklós az indoklás szerint az egyetemes ókortudomány, ezen belül a klasszika archeológia és a kelta tudományok terén elért eredményeiért, a hazai társadalomtudományi kutatások nemzetközi integrációjához való tevőleges hozzájárulásáért, határainkon túl is nagyra becsült tudományos munkássága, oktatói, egyetemvezetői és szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként kapta a magas tudományos kitüntetést.

Jelenlegi kutatásait ismertetve Szabó Miklós elmondta, hogy nyomdába került a kutatócsoporttal közösen írt újabb könyve. A francia nyelven megjelenő kötet a Heves megyei Ludas közelében feltárt kelta temető leletanyagát ismerteti. "Feltártunk egy másik kelta temetőt, ugyancsak Kelet-Magyarországon, Sajópetriben, Miskolc közelében. Befejeződött a leletek restaurálása, s hamarosan nekiláthatunk az előkerült anyag részletes elemzésének. Bőven van munka" - fogalmazott az akadémikus. Szabó Miklós az ásatások kapcsán elmondta, hogy Sajópetriben korábban feltárták a kelta települést, most pedig a hozzá tartozó temető "feldolgozását" kezdték el, ez lesz a következő években az egyik fő feladat. "A két lelőhelynek sok közös vonása van. Mindkettőt Kr.e. 300 körül hozták létre és a Kr.e. II. század közepéig lakták. Ez az az időszak, amikor a kelták elfoglalják Északkelet-Magyarországot, megtelepednek ott" - magyarázta Szabó Miklós.

A falusias települések a Kr.e. II. század közepén szűntek meg, amikor a kelták a hegyek között létrehozott erődített településekbe (oppidumokba) költöztek át. Közös vonás, hogy a ludasi és a sajópetri település egyazon a történeti szituációban jött létre és szűnt meg. Ami a különbségeket illeti, a Sajópetri környékén megtelepedett kelták békésen keveredtek a helyi őslakossággal. "A leletanyagban e keveredés tárgyi bizonyítékai nagyon erőteljesen jelen vannak. Ludason viszont ez nincs meg, vagyis regionális különbségek mutathatók ki a nem is olyan nagy távolságban lévő kelta lelőhelyek között. Sajópetri ebből a szempontból egy nagyon érdekes bizonyítéka a kulturális együttélésnek, keveredésnek, ami a kelták megjelenése után következett be" - fogalmazott Szabó Miklós.

Az akadémikus kitért franciaországi ásatásaira is, ahol vezetésével a magyar expedíció évek óta részt vesz a Mont Beuvray-n lévő gall oppidum, Bibracte feltárásában. "A leletek monografikus feldolgozását is elkezdtük, a nyár folyamán elsősorban ezen dolgozunk majd kinn, a helyszínen" - tette hozzá. Szabó Miklós 1940. július 3-án született Szombathelyen, 1963-ban az ELTE régészet-latin szakán szerzett diplomát. 1963-tól a Magyar Nemzeti Múzeumban, 1966-tól a Szépművészeti Múzeumban dolgozott, 1985 és 1987 között főigazgató-helyettes volt. 1973-tól az ELTE ókori régészeti tanszékének oktatója, 1987-től főállású, 1983-tól docens, 1989-től egyetemi tanár, az ókori régészeti tanszék vezetője. 1991-től az ELTE általános rektor-helyettese, 1993-tól 1999-ig rektora volt. 1994 és 2005 között a Régészeti Intézet igazgatójaként dolgozott.

A klasszika archeológia és a keltológia nemzetközi hírű kutatója. 1970 és 1978 között részt vett az athéni Francia Régészeti Intézet görögországi kutatásaiban, 1978-tól franciaországi ásatások résztvevője, 1988-tól a bibracte-i magyar ásatási expedíció vezetője. 1989-től 1991-ig ő volt a velencei A kelták című kiállítás igazgatója. 1980-tól több francia egyetemen vendégprofesszorként tanított, több külföldi tudományos intézet és akadémia tagja. 1998 és 2001 között a franciaországi magyar kulturális évad előkészítő bizottságának elnöke, majd miniszteri biztosa volt. 1980-tól a történettudomány kandidátusa, 1987 óta doktora, 1995-től az MTA levelező, 2001-től rendes tagja. Több tudományos kitüntetés mellett 2001-ben a Francia Becsületrend parancsnoki fokozatával, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betörtek Madonna londoni otthonába

Vádat emeltek az ellen a 29 éves férfi ellen, aki a hét végén betört Madonna londoni otthonába. Tovább olvasom