Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Szándékosan csinált bolondot Szíj Melindából a TV2?

Szíj Melinda rajongói úgy vélik, a koreográfusok, a stylistok és a zsűri szándékosan csinált bolondot az énekesnőből.

Melinda hangját a zsűri hetek óta dicséri, ám ritmusérzéke és mozgása miatt minden adásban sok kritikát kapott. Az énekesnő, aki többször is elmondta, tisztában van a hiányosságaival, leszögezte, jobban szeret egy helyben állva, a mikrofon előtt énekelni, akkor tudja a legtöbb teljesítményt nyújtani. Ehhez képest a legutolsó döntőben Melindára személyiségétől teljesen idegen ruhákat adtak: a párducmintás felső vagy a neccharisnya nagyon furán festett rajta. S ha ez nem lett volna elég, produkciói megkívánták a táncot, amelyet aztán a zsűri rendszerint "értékelt". Friderikusz, aki a verseny eleje óta az asszony mellett állt, most kerek-perec paródiának nevezte a produkciót, és arra kérte Melindát, ha majd a verseny után színpadra áll, ne táncoljon, mert nem áll jól neki - írja a storyonline.hu.

Azonban nem csak a zsűritagok, hanem nézők is véleményezték Melinda mozgását - internetes fórumokon a rajongói hozzászólások mellett alázó bejegyzések is születtek. "Vegyétek le a hangot, úgy néz ki, mint ha átkot szórna" - írta egy hölgy a legnagyobb közösségi portálon.

A teljes cikket olvassa el itt.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nikolasnak adja szavazóit Janicsák Veca

A verseny legjobb női hangja, Janicsák Veca egyértelművé tette, hogy a galántai énektanár, Takács… Tovább olvasom