Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

Stohl Andrást felmentették!

Megbocsátották a Nemzeti Színházban Stohl András bűneit. Az ittasan balesetet okozó színész újra játszhat a gyerekeknek, vagyis felmentették korábbi büntetése alól.

A teátrum vezető színésze áprilisban kábítószer hatása alatt okozott közlekedési balesetet, és akkor a Nemzetiben úgy döntöttek, elmaradnak azok a gyermekelőadások, amelyekben Stohl szerepel. Valóban visszás lett volna, ha a botrányos életet élő művész a kicsik előtt áll színpadra, így sok szülő egyetértett a színház döntésével. Mára azonban – úgy tűnik – elfelejtették Stohl múltban elkövetett bűneit, hiszen Buci újra játszhat a lurkóknak, vagyis felmentették korábbi büntetése alól - írja a Bors.

– Tavasszal elmaradtak azok a gyermekelőadások, amelyekben Stohl András is játszott, most azonban újra műsorra tűzzük őket. Szereplőváltozás nem lesz, ugyanúgy Stohl alakítja majd a karaktereket, mint korábban. Azoknak, akik még tavasszal nézték volna meg az előadásokat, akkor visszaváltottuk a jegyét, ha most szeretnék megnézni, újra belépőt kell vásárolniuk a produkciókra – tájékoztatta lapunkat Gálos Orsolya, a Nemzeti Színház kommunikációs vezetője.

A teljes cikket olvassa el itt.

Olvasóink írták

  • 9. máris 2010. szeptember 09. 11:15
    „V..SZÍNŰ, ŐK IS KÁB.SZERESEK, V VOLTAK, V CSAK SZIMPLÁN HAVEROK, ÉS TUDJUK, HOGY MINDEN CSODA 3 NAPIG TART!! ELTELT PÁR HÓNAP .”
  • 8. totel 2010. szeptember 09. 07:16
    „Börtönbe vele!! rohadjon rá a műanyag lakat is !!”
  • 7. suellen 2010. szeptember 08. 22:06
    „Ez a szarházi kell a kurvaországnak! Normális emberek biztosan bojkottálnák az előadásait,sőt az egész buzirobika <moderálva> színházát, de ez kell a népnek meg a móunikasaó.”
  • 6. mr_akkush 2010. szeptember 08. 11:48
    „NARANCSORSZÁG”
  • 5. Phobos 2010. szeptember 08. 09:45
    „re 4

    Ugye te sem gondolod komolyan hogy lecsukják ?”
  • 4. Goldmund 2010. szeptember 08. 09:43
    „A cím alapján azt hittem, ez már a bírósági ítélet. Látom, szerencsére nem az.
    Elvárható lenne, hogy a cím a cikkről szóljon, ne vezesse félre az olvasót.
    Azon egyébként lehet vitatkozni, hogy Stohl kapjon-e szerepet (habár ha én lennék az igazgató, biztos nem kapna), de büntetőjogilag rács mögött lenne a helye mondjuk 5 évre. Akkor mondanám, hogy jogegyenlőség van az országban.”
  • 3. Phobos 2010. szeptember 08. 09:19
    „Új ország.”
  • 2. Túrabakancs 2010. szeptember 08. 08:25
    „Tipikus magyar hozzáállás. Ahogy telnek a napok, úgy felejtődnek,
    kisebbednek az elkövetett bűnök. Vigyázni kellene ennek a társa-
    dalomra kivetített hatásaival, mert sokan azt fogják hinni, hogy
    mindent megtehetnek, főleg az ismert emberek. Igaz, az igazság-
    szolgáltatás még nem döntött csak Stohl haverjai, de az előbbinél
    sem remélek nagy változást ez ügyben.”
  • 1. Csipetke 2010. szeptember 08. 07:29
    „Gyorsan elfelejtették, hogy mit tett!!!
    Példamutatásból csak nem "jelest" érdemel?????”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pakisztáni gyermekek milliói nem kezdi el a tanévet

Mintegy kétmillió gyermek nem tud iskolába menni tanévkezdéskor Pakisztánban az árvíz miatt. Tovább olvasom