Kisalföld logö

2018. 01. 23. kedd - Zelma, Rajmund -2°C | 3°C Még több cikk.

Stohl-baleset: Elhúzódhat a nyomozás

Elhúzódhat a nyomozás S. András (Stohl András) balesete ügyében, mert ismételt igazságügyi orvos szakértői vizsgálatra volt szükség, s újabb tanúkat is meghallgatnak.

Kovács Viktória,a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség által csak S. András néven nevezett színész-műsorvezető által okozott baleset kapcsán az előzetes letartóztatást firtató véleményekre válaszul azt mondta: erre azért nem került sor, mert hiányoztak hozzá a törvényi feltételek.

A szóvivő a nagy visszhangot kiváltó ügy állásáról az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a dunakeszi rendőrkapitányság munkatársai eddig 13 tanút hallgattak meg, s öt szakértőt - közöttük orvos-, toxikológiai- és műszaki szakértőt - rendeltek ki. Hozzátette: mivel a tanúkihallgatások jelenleg is folynak, s ismételt igazságügyi orvos szakértői vélemény beszerzése is szükségessé vált, a vizsgálat lezárására a szakértői vélemények beérkezéséig, illetve kiértékeléséig nem kerülhet sor.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy mi a válasza a rendőrségnek azokra a lapértesülésekre, melyek egyebek mellett Stohl András állítólagos rendőri zaklatásáról, élettársának meggyanúsításáról, az úgynevezett ˝drogos vonal˝ művészvilágot is érintő kiterjedtségéről, illetve arról szólnak, hogy a népszerű műsorvezető egy ˝szimpla eltereléssel˝ megúszhatja az ügyet, Kovács Viktória kijelentette: a megyei rendőr-főkapitányság nem kommentálja a lapokban megjelent információkat. A nyomozás állítólagos elhúzásával, elkenésével összefüggő híresztelésekre sem kívánnak reagálni.

Stohl András színész- műsorvezető május 8-án hajnalban a Budapestről Fót felé vezető úton áttért a szemközti sávba, s ott járművével összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben a vétlen sofőrök és utasok közül négyen sérültek meg, egyikük súlyosan (egyelőre nem tudni, hogy az idős férfi sérülése maradandó-e ). Az otthonából mintavételre és kihallgatásra előállított Stohl beismerte, hogy ő okozta a balesetet. Aznap este az MTI-nek telefonon egyebek mellett azt mondta: rettenetesen sajnálja, ami történt és hibásnak érzi magát.

Hozzátette: csak a mentők kiérkezése után hagyta el a helyszínt, de részleteket ügyvédje tanácsára a vizsgálat lezárásáig nem közölhet.
A baleset napján levett vér- és vizeletminta vizsgálata alapján később kiderült, hogy Stohl közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt a karambol idején, illetve hogy valamilyen pszichotrop anyagot is fogyasztott, mielőtt volán mögé ült azon a bizonyos éjszakán. Így jelenleg közúti baleset gondatlan okozása mellett ittas járművezetéssel és kábítószerrel való visszaéléssel is gyanúsítják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szivacs tisztítja a tengert

A Ligur-tenger olaszországi partszakaszán próbálták ki először a szivaccsal való víztisztítást, a… Tovább olvasom