Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Sophie Marceau filmje sikeres a magyar mozikban

A Sophie Marceau és Glad Elmaleh főszereplésével készült A boldogság sosem jár egyedül című családi vígjáték jelentősen emelte az első heti nézettségét
A Sophie Marceau és Glad Elmaleh főszereplésével készült A boldogság sosem jár egyedül című családi vígjáték jelentősen emelte az első heti nézettségét, így jelenleg a Filmforgalmazók Egyesülete által összeállított toplista 4. helyén tartózkodik mintegy 25 ezer nézővel - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-vel.

Az MTVA közleménye kitért arra is, hogy a közszolgálati média által elsőként forgalmazott mozifilm megelőzte Oliver Stone Vadállatok című filmjét is, amely a toplistán a múlt héten még ugyan a harmadik volt, viszont jelenleg 18 ezer nézővel a 9. helyen szerepel. "Emlékezetes, hogy az MTVA mozifilmje már a bemutatót követő hétvégén a toplista 2. helyére tornázta fel magát, mintegy 9.500 nézővel" - olvasható a dokumentumban.

A közlemény idézi Kálomista Zsuzsanna filmbeszerzési igazgatót is, aki szerint "a visszajelzések azt mutatják, hogy a közönség igényli azokat a filmeket, azt a műfajt, amit az MTVA megcélzott". "Az MTVA célja, hogy erőszakmentes, romantikus, a család minden tagjának kikacsolódását szolgáló filmeket forgalmazzon. Mindezt, ha lehet Európából" - fogalmazott Kálomista Zsuzsanna.

A Filmforgalmazók Egyesületének toplistáján - amely az október 11. és 14. közötti adatokat összegzi - az első helyen az Elrabolva 2. szerepel 67.518 látogatóval.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bieber és Minaj klipje nagyot robbantott

Justin Bieber és Nicki Minaj közös videóját 24 óra alatt 10,6 millióan nézték meg a Vevón. Ráadásul… Tovább olvasom