Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Sikerrel állították meg egereknél az Alzheimer-kórt

Sikerrel állították meg egereknél injekció révén az Alzheimer-kórt a németországi Göttingen egyetemi kutatói.

Az oltásban újfajta antitesttel próbálkoztak a kutatók, a kísérleti eredmények az embereknél is helytállóak - mondta pénteken Thomas Bayer, a német, holland és finn tudósok vezetője. Szerinte a terápia e formáját legkésőbb két év múlva elkezdhetik tesztelni embereken is. A kutatók a Journal of Biological Chemistry című tudományos folyóiratban számoltak be eredményeikről.
A kezelésben az az újdonság, hogy az antitest nem az agy Alzheimer-kór miatt kialakult fehérje-lerakódásait (plakkokat) célozza, sokkal inkább az agy egy különleges molekulastruktúráját, amely a piroglutamát-abéta nevű fehérjét termeli. A tudósok ezt a proteint tartják a "gonosztevőnek".
Mint azt korábbi tanulmányok révén ismertté vált, a fehérjeplakkokat igen nehéz szétroncsolni, az eljárás ráadásul komoly mellékhatásokkal jár - mutatott rá Bayer. A legjobb békén hagyni a toxikus lerakódásokat, és veszélyesként tekinteni rájuk, hogy ne szabaduljon fel méreganyag - magyarázta.
Ehelyett sokkal ésszerűbb a káros fehérje további termelődésével felvenni a harcot, és éppen ez az a terület, ahol az újonnan fejlesztett antitestek kifejthetik hatásukat. "Ezzel a passzív kezeléssel valószínűleg nem érhetünk el gyógyulást, de kutatási eredményeink azt mutatják, hogy az ellenanyag feltartóztatja az Alzheimer-kór előretörését" - hangsúlyozta Bayer.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Időutazás a mentawai sámánok világába

A mentawai szigetek eddig is elsősorban óriás hullámaikról voltak híresek és ismertek, de inkább… Tovább olvasom