Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Sebestyén Balázs: Samantha Ewing még ma is bombanő!

Izgatottan várja a Dallas magyarországi indulását Sebestyén Balázs, az RTL Klub műsorvezetője.
Az egyik legnépszerűbb televíziós nem tagadja, mindig rajongott az amerikai sorozatért, és mivel munkatársai, ismerősei figyelemmel kísérték az Egyesült Államokban vetített részeket, ezért benne is egyre nagyobb a várakozás az új epizódok iránt.

- Általános iskolás voltam, amikor Magyarországon adni kezdték a kilencvenes évek elején a Dallast. A családunkban mindenki nézte a sorozatot, együtt ültünk le a tévé elé, mi a tesómmal az első sorba, a többiek mögénk. Az iskolában is ez volt a téma, akkoriban mindannyiunkat lenyűgözött az a világ, amelyben a történet játszódott.

Már az is nagy csoda volt, hogy egy amerikai sorozatot nézhettünk, amely ráadásul a nyolcvanas évekbeli Amerikában és annak felső tízezerében játszódott. Fordulatos volt a történet, jó nők szerepeltek benne, 12-13 évesen ez nagy élmény volt és persze én is plátói szerelmet éreztem az egyik szereplő iránt. Pamela nagyon jó nő volt, de most visszanézve erről már másként gondolkodom, hihetetlen, mennyit változik az ember ízlése… Samantha viszont még ma is nagyon jól néz ki!
A Dallas legújabb részei hamarosan az RTL Klubon lesznek láthatóak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szmogmérő hátizsák

Újfajta módszerrel mérik szeptembertől az olasz városok levegőjének szennyezettségét: a gyalogosok… Tovább olvasom