Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Saját fejlesztésű antibakteriális kelmét gyárt a Szefo

Az ezüst mikrobaölő hatását kihasználó, Nanosilver technológiával gyárt antibakteriális kelméket és felsőruházati termékeket a kötöttárut előállító Szefo Zrt.
Az eljárást a cég és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai dolgozták ki – jelentette be Kiss Sándor elnök-vezérigazgató csütörtökön Szegeden sajtótájékoztatón.

A több mint egyéves kutatás-fejlesztési munkával kidolgozott módszert a cég fő exportmegrendelője, az olasz Dama S.p.A számára bérmunkában gyártott, extra prémium minőségű felsőruházati termékek előállítása során használja – mondta az állami tulajdonú, döntően megváltozott munkaképességű alkalmazottakat foglalkoztató cég vezetője.

Hozzátette: az eljárás nemzetközi szabadalmaztatása elindult, a technológia 2009. december 16-a óta 128 országban védelmet élvez.
Kiricsi Imre, az SZTE Alkalmazott és Környezeti Kémia tanszékének vezetője elmondta, a kidolgozott módszer nem változtatja meg a kelmekészítés eljárását, a nanométeres méretű ezüstszemcsék a szövet felületén alakulnak ki, s a mosás, szárítás, vasalás után is ott maradnak, s kifejtik baktérium- és gombaölő hatásukat.

Az antibakteriális szövet előállításához a kelmekészítés folyamatába nem kellett új berendezést beiktatni, a szükséges adalékanyagokat a vízhez adják hozzá - közölte a professzor.

A SZEFO Zrt. és az egyetem szakemberei folytatják a kutatási munkát, mivel jelenleg a nagyobb értékű kelmék gyártásának technológiáját dolgozták ki, a további fejlesztések célja a kisebb értékű, de nagyobb mennyiségű szövet kezelésénél alkalmaztató módszer kifejlesztése - tudatta a szakember.

A sajtótájékoztatón kiosztott összefoglaló szerint az 1953-ban alapított, 100 százalékos állami tulajdonú Szefo Zrt. 750 alkalmazottat foglalkoztat, s a dolgozók 80 százaléka megváltozott munkaképességű. A cég 2009-es bevétele az előzetes adatok alapján 1,62 milliárd forint volt, az idei terv 1,37 milliárd forint.

A vállalkozás megváltozott munkaképességű dolgozók után kapott költségvetési támogatása tavaly 619 millió forint volt, 2010-ben várhatóan félmilliárd forint körül alakul. A SZEFO Zrt. 2009-ben 83 millió forintos eredményt ért el, s az idén ennek növelését tervezik.
A cég fő tevékenysége a divatkötöttáruk gyártása - fő piaci partnere az olasz Dama S.p.A -, de bérmunkában készít áramelosztó-szabályozó berendezéseket a Legrand-csoport számára is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idén 185 millió forintból szervezik a március 15-i állami ünnepséget

Idén, a tavalyihoz képest 30 millió forinttal kevesebből, mintegy 185 millió forintból rendezik meg a március 15-i állami ünnepséget. Tovább olvasom