Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

Saját divatkollekcióval jelentkezik David Cameron volt brit miniszterelnök

Saját divatkollekcióval jelentkezik Cefinn néven Samantha Cameron, David Cameron volt brit miniszterelnök felesége.
A divatcég indulásáról a 45 éves Samantha Cameron a Vogue  magazin brit kiadásában számolt be. A negyven darabos kollekció a  jövő év elejétől vásárolható meg.  

Samantha Cameronnak már a tisztségéről júliusban lemondott  egykori miniszterelnök oldalán is sok rajongója akadt modern,  elegáns stílusa miatt. Gyakran hasonlították az amerikai first  ladyhez, Michelle Obamához.   

A Vogue-nak elmondta, úgy találta, nagyon sok francia és  amerikai márka van a piacon, amelyek a stílusos kortárs  dizájnerdarabokat elfogadható áron képviselik, de a brit brandek  között kevés ilyen akad.  

A 2017 tavasz-nyári kollekcióról készült első fotók a januári  Vogue-ban lesznek láthatók. A ruhák 100 és 300 font (36-110 ezer  forint) közötti áron lesznek megvásárolhatók.  

Samantha Cameron korábban a Smythson kreatív igazgatójaként  dolgozott és továbbra is tanácsadóként segíti a luxus bőrtermékeket  és írószereket gyártó cég munkáját. A Cefinn márkanevet elmondása  szerint gyermekei - Elwen, Florence, a néhai Ivan és Nancy -  keresztneveinek betűiből állította össze.   

Elárulta, igyekezett ellenállni a késztetésnek, hogy saját  magának tervezze a kollekció ruháit. "Természetesen ilyenkor az  ember gondol magára is, ugyanakkor annak nem lett volna értelme,  hogy csak magamra gondoljak. Rengeteg időt töltöttem azzal, hogy a  barátaimra próbáltam a ruhákat" - mondta.   

A divatmárka indításáról azóta terjengtek a pletykák, hogy  David Cameron a júniusi Brexit-népszavazás eredménye miatt  júliusban lemondott a miniszterelnöki tisztségről.   

Alexandra Schulman, a brit Vogue főszerkesztője a The Times  című lapnak nyilatkozva elmondta, a Cefinn elsősorban az üzleti  öltözködést képviselő márka, Samantha Cameron az egyszerű  szabásokra és összeillő anyagokra koncentrált.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sarka Kata sokáig nem tudta mi az, hogy rezsi és a vízdíj is meglepte

Sarka Kata sokáig nem tudta mi az, hogy rezsi és a vízdíj is meglepte
Joshi Bharat Joshi, a barát című műsorába Vastag Csaba után Sarka Kata ült be vendégként. Tovább olvasom