Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Rihanna dokumentumfilmmel lepi meg rajongóit

Vadonatúj koncert-dokumentumfilmmel jelentkezik Rihanna.
Az anyagot a 777 turné alatt rögzítették, amelynek érdekessége, hogy a művésznő 7 különböző országban adott 7 koncertet 7 napon keresztül és a helyszínek között egy Boeing 777-es repülőn utazott. A különleges koncertsorozat a hét éven belül kiadott hetedik, Unapologetic című stúdióalbumát hivatott megünnepelni. A bűvös szám pedig tovább kíséri, hiszen a dokumentumfilm május 7-én jelenik meg világszerte.
 

A film a mini-turné legkülönlegesebb pillanatait örökíti meg, a repülőúton kibontott első pezsgőtől kezdve egészen a lélegzetelállító show-ig. Az egyedülálló DVD egy igazán hihetetlen kalandot dolgoz fel, ahol a koncerteken kívül a kulisszák mögé is betekinthetnek a nézők.

A turnénak köszönhetően az énekesnő egyébként is egekbe ívelő karriere tovább szárnyal: legutóbbi Unapologetic című lemeze végre Amerikában is az eladási listák élére került, Diamonds című dalával pedig olyan előadók mögé zárkózott fel, mint Madonna vagy a The Supremes, hiszen ez a 12. slágere, ami a Billboard 100-as listáját vezette. Több mint 30 millió eladott lemezzel és 165 millió digitálisan értékesített kislemezzel Rihanna napjaink popzenéjének igazi úttörőjének számít. Az új dokumentumfilm pedig egy egészen különleges megvilágításba helyez egy olyan előadót, aki már most beírta magát a poptörténelembe.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vasember újra visszatér!

A Robert Downey jr. főszereplésével készült új epizód a napokban kerül a világ mozijaiba. Tovább olvasom