Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Rendőrök is látták a reptér felett az UFO-t

Az ismeretlen mozgó tárgyat hétfő este észlelték a brémai nemzetközi repülőtér irányítóközpontjának radarján, és két rendőr is látott az égen egy mozgó fényes pontot.
Azonosítatlan repülő tárgy, UFO okozott fennakadást a közlekedésben Németországban a brémai repülőtéren, a rendőrség kedden eljárást indított a légi közlekedés veszélyeztetése miatt.

Az ismeretlen mozgó tárgyat hétfő este észlelték a nemzetközi repülőtér irányítóközpontjának radarján, és két rendőr is látott az égen egy mozgó fényes pontot. A tárgy időnként megjelent a radarképernyőn, majd hamar nyoma veszett, és három óra után tűnt el végleg.


A jelenség felderítésére elindult egy rendőrségi helikopter, de a küldetés eredménytelen volt, semmi rendkívülit nem tapasztaltak a térségben.
Az eset miatt egy induló járatot töröltek, egy érkező járatot pedig átirányítottak Hannoverbe. Egy érkező gépnek rövid ideig köröznie kellett a repülőtérnél leszállás előtt.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást, és szemtanúkat keres. A légi közlekedés veszélyeztetése bűncselekmény, pénzbírsággal vagy akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető - emelte ki a brémai rendőrség szóvivője.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Van Damme után szabadon: Mikulásnak öltözve próbált spárgázni a rendőr

A Vaslui megyei Șuletea község rendőrfőnökén röhögtek munkatársai -és most már mindenki- egy,… Tovább olvasom