Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

Rekordkísérletek és pálinkamustra a Zsindelyes Fesztiválon

Pálinkából készült különleges ételekkel és italokkal, lovas időutazással és almakompót-készítési rekordkísérlettel várják a látogatókat a szeptember 4-i Zsindelyes Pálinka- és Népi Gasztronómiai Fesztiválra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon.

A tavaly mintegy tízezer látogatót vonzó, negyedik alkalommal megtartott fesztivál szeptember 3-án, pénteken kezdődik a régió legjobb bérfőzőinek pálinkamustrájával és -versenyével, amelyet szombaton az előző évinél kétszer több színes családi program követ - közölte Papp József, a szervező Zsindelyes Pálinkafőzde Kft. igazgatója az eseményt beharangozó keddi nyíregyházi sajtótájékoztatón.

A rendezvény idén is a gasztronómia és a népi hagyományőrzés köré szerveződik: a program legnagyobb eseménye az a főzőverseny lesz, amelyen a környező településekről mintegy ötven csapat érkezik. A megmérettetésen a tájegységek különböző ételei mellett a pálinka felhasználásával készült tucatnyi eledel kapja a főszerepet, amelyeket szakmai zsűri értékel majd. Ezek közül alighanem a helyi specialitás, az újfehértói fürtösmeggyben érlelt kacsamell fog emelkedik ki, de megkóstolhatóak lesznek a meggyből és más gyümölcsből készült levesek, sütemények, sőt, pálinkás kávékülönlegességek is.

Ez a "gasztrosziget" ad helyet egy másik látványosságnak, a Gasztronómiai Rekordok Sátrának, ahol a tervek szerint a mintegy 3 ezer literes üstben elkészítik a világ legnagyobb almakompótját. Egy másik csúcsdöntésnek is szem- és fültanúi lehetnek a fesztiválozók: a 13 tagú Érpataki Asszonykórus a leghosszabb együtténeklés világrekordját szeretné megdönteni, ami 72 órás folyamatos éneklést jelent. A kórus csütörtök déltől a Zsindelyes-tanyán kezd el dalolni, majd a fesztivál lezárása után a budapesti SzeptEmber Fesztre "énekelik fel" magukat.

A gasztronómiai programok mellett a kézművesudvar is megnyitja kapuit, ahol az érdeklődők kipróbálhatják a csipkeverést, a szövést, a fazekasságot, a fafaragást, a kovácsolást vagy éppen a kerámiázást. Az idei év újdonsága a lovas bandérium felvonulása lesz, amelyben helyet kapnak a honfoglalás korát idéző lovas íjászok és a középkori lovagok. A gyerekek számára egésznapos népi játszóházat biztosítanak, ennek keretében például a diótörőt, hordólovaglást és a célba dobást próbálhatják ki a kicsik.

A dupla színpadnak köszönhetően a zenei fellépők listája is hosszabb: koncertet ad az Edda, Fenyő Miklós, Magna Cum Laude, Hold Viola, Tequila Band, Roxan, Jump Rock Band, a népzenét pedig a Bürkös Zenekar, valamint a Szalonna és Bandája mellett az Érpataki Asszonykórus képviseli.

A jegybevétel tíz százalékát a felsőzsolcai árvízkárosultak javára ajánlják fel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Wood Fesztivál kezdődött Csongrádon

Csongrádon kedden kezdődött el az első magyar Wood Fesztivál, ahol négy fiatal, kreatív… Tovább olvasom