Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Pataki Zita, Orosz Barbi és Dundika is tavasszal megy férjhez - fotó

Sztármenyasszonyok az esküvő kiállításon.
Az igényes és magas színvonalú szolgáltatásokat kereső jegyespárok látogattak el a hétvégi Pearl Wedding Show-ra a VAM Design-ba. Több mint ötven kiállító, fashion show-k, tortakóstolás, zenekari-, fotós- és cinematográfus-bemutatók várták az érdeklődőket. Az érdeklődők pedig jöttek is szép számmal, köztük hazai hírességek is, akik épp érintettek is a témában.

Pataki Zita vőlegényével érkezett a kiállításra, míg Dundika és Orosz Barbara egyedül válogatott a ruhaköltemények és a tortacsodák között.
„Nagy családi esküvőn lesz, s mivel mindketten vidéken születtünk, nem is volt kérdés, hogy elhagyjuk a fővárost, s a Mátra egyik csodás településére szervezzük a szertartást és a lagzit is" – kezdte mesélni csillogó szemmel Pataki Zita. „Azt még nem tudom, pontosan milyen lesz az esküvői ruhám, de a kialakult stílusomtól biztosan nem fogok eltérni: elegáns, finom szabásvonalú ruha, enyhén hullámos haj, natúr smink.

Sok kérdésben még bizonytalanok vagyunk, ezért is jöttünk el Attilával az esküvő kiállításra, kaptunk is remek ötleteket. A lényeg egyébként, hogy ez a nap felejthetetlen és boldog legyen."

A Pearl Wedding Show célja az volt, hogy a különlegességek bemutatásával újra ünneppé varázsolja az esküvőt. A statisztikai adatok szerint a házasságok száma már nem csökken olyan mértékben, mint korábban. Az idei év első kilenc hónapjában több mint 30 ezer házasságkötést regisztráltak, amely okot ad a bizakodásra, hogy az emberek számára igenis fontos a házasság intézménye. Ez a reményteljes tendencia pedig az esküvői szolgáltatások piacán is megmutatkozhat.

Sztármenyasszonyok az esküvő kiállításon


„Az esküvőnek felejthetetlen és tökéletes napnak, igazi ünnepnek kell lennie. Az ehhez szükséges körülményeket pedig csak a legjobb szolgáltatók biztosíthatják" – mondta a Gyöngyszem Esküvőszervező tulajdonosa, a kiállítás főszervezője, Deményné Marada Gyöngyi.
„Tökéletesen egyetértek a rendezvény szervezőivel" – vette át a szót Orosz Barbara, aki májusban mondja ki a boldogító igent. „A legapróbb részletekig összeállt már a fejemben a nagy nap forgatókönyve, épp csak néhány apróság kérdéses még. Tudom, milyen lesz a ruhám, megvan a helyszín, a dekoráció színvilága, a vőlegényem öltözéke – ami tőlem függ, az kész. A párom biztosan készül meglepetésekkel, és a gyűrűt is ő választja majd ki. Az ékszer- és a nászút-kérdésbe azt hiszem, bele sem szólhatok – nevetett a TV2 Tűsarok című műsorának producer-műsorvezetője.

Dundika is várja már a tavaszt, hiszen gyermeke édesapjával, Majkával akkorra tervezik az esküvőt.

„Már a lánykérésnél kijelentette, hogy nem tud majd a szervezésben részt venni, ezért ne is haragudjak rá" – mesélte Dundika. „Igazából az esküvővel is csak azért várunk még pár hónapot, mert Petinek nincs egyetlen szabad szombatja sem, annyit koncertezik. De hogy őszinte legyek, egyedül is borzasztóan élvezem az esküvőszervezést. A hétvégén mindenféle ötlettel gazdagodtam, olyan csodálatos tortákat láttam, hogy elállt a szavam. A Pearl Wedding Show-n tényleg a legszínvonalasabb kiállítókat vonultatták fel a szervezők. Láttam izgalmas ékszereket, például nyakéket 1,9 millió forintért – be is számolok majd részletesen Majkának, ha esetleg meg akar lepni, tudja, hol keresse ezeket a különlegességeket kínáló üzleteket" – mosolygott a modell.

Olvasóink írták

  • 5. pampuska 2012. december 04. 08:18
    „Tessék mondani! A válásuk is ilyen világraszóló lesz, ugye???”
  • 4. ATXadmin 2012. december 04. 08:13
    „ki nem sz****ja le!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4”
  • 3. Mankapunka 2012. december 04. 01:43
    „kerekes

    Múltkor megdumáltuk,hogy majd csak utánad jöhetek szóba ennél a nőnél. Én nekem azért a Zita jobban fekszik összességében.”
  • 2. kerekes 2012. december 03. 18:46
    „Mankapunka én megmaradok Dundika mellett, a többi a tied:)”
  • 1. Mankapunka 2012. december 03. 16:53
    „Valami hihetetlen szuper alakja van a Zitának,bármikor látom az időjárásjelentésben,elámulok.

    Dundika meg egy szexbomba,Barbi meg egy csalfa kislány,szerencsések az ürgék ott.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Készül az év meggy pálinkája

Magyarország ismét közösen készíti el az év pálinkáját, ezúttal meggyből. Tovább olvasom