Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Pályán a Ferenc pápa-csapat

Megkezdi szereplését az argentin labdarúgó bajnokság hatodosztályában a Ferenc pápáról elnevezett, az egyházfő társadalmi céljait osztó egyesület, amely a tavaly októberben alapított klub elnöke szerint feljutási szándékkal vág neki a szezonnak.
A hivatalosan Club Deportivo y Social Papa Franciscónak nevezett egyesület március 22-én játssza első hivatalos találkozóját a 17 csapatos lujáni regionális bajnokságban. Eddig két felkészülési mérkőzést játszott, az elsőt 6-0-ra megnyerte, a másodikat viszont 3-0-ra elvesztette.

Jorge Ramírez, a Ferenc pápa-klub elnöke a La Tercera című lap szerint elmondta, az egyházfő fellépése és céljai győzték meg arról, hogy az egyesületet a katolikus vezetőről nevezze el, ne pedig a Real Madridról Real Buenos Airesnek, miként azt korábban tervezte.

Döntésében közrejátszott az is, hogy az argentin fővárostól 20 kilométerre fekvő településük Solanói Szent Ferenc (1549-1610) spanyol misszionárius nevét viseli, San Francisco Solanónak hívják.

A csapat mindazonáltal a Buenos Airestől némileg távolabbi Lujánban, az ottani stadionban játssza majd mérkőzéseit. A hit fővárosaként emlegetett Luján elsősorban neogótikus katedrálisáról ismert, amelyet évente hozzávetőleg hatmillió zarándok keres fel.

Ramírez hangsúlyozta, hogy a csapat legfontosabb célja a társadalmi munka, az egyesület elsősorban az utcagyerekekért akar tenni. Az elnök reméli, hogy a klub révén a helyi gyerekeknek nem kell nagy távolságokat megtenniük, ha sportolni akarnak.

A Ferenc pápa-csapatnak működik már egy röplabdacsapata is, és gyeplabdaedzéseket is tartanak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Környezetbarát műsorral újít az OzoneNetwork

Két év után megújul Magyarország egyetlen, környezetbarát témákkal foglalkozó, napi televíziós véleményműsora az Egyenlítő. Tovább olvasom