Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Összeverte, eldobta és megharapta csecsemőjét

Nem bírták elviselni gyermekük sírását, ezért súlyosan bántalmazták kisbabájukat, aki végül kórházba majd nevelőszülőkhöz került.
P. Vivien és Sz. Gábor 2009 február végén ismerkedett meg, a lány akkor 15 éves volt, a fiú is mindössze 18. Még egy éve se jártak együtt, amikor Vivien teherbe esett. 2010-ben született meg Daniella, kis súllyal - írta meg a Bors.

– Nem bírtam hallgatni, ahogy sír! – idézte fel Gábor. – Többször is megütöttem, fejbe vágtam, beleharaptam, bedobtam az ágyba, hogy ­fejezze be. Elismerem, türelmesnek kellett volna lennem, én vagyok a felelős a történtekért. Bűnösnek érzem magam – vallotta.


A kis Daniellát, aki másfél hónaposan is csak két kilót nyomott, nem csak apja, anyja is ütlegelte. Az egyik brutális verés után két nappal a pici szájából még véres nyál csordogált. Ezt látva a nagymama beszélte rá a fiatalokat, hogy vigyék orvoshoz a babát.

A cikk folytatásáért kattintson ide! >>

Olvasóink írták

  • 2. spiderz 2012. március 26. 08:04
    „Indulatok nélkül nehéz nyilatkozni az esettel kapcsolatban. Nem lehet egyszerűen szavakkal kifejezni azt az érzést, ami ilyenkor egy normális emberben megfogalmazódik.
    Ami viszont biztos, jár az életfogytiglan!”
  • 1. katica88 2012. március 25. 20:38
    „az ilyeneknek el kellene mindegyik kezét törni.állatok”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Napi 12 órát edzett a szerepért Cameron Diaz

Csillogó vörös ruhában csábítja el a zsűrit új szerepe szerint a 39 éves Diaz, amiért napi 12 órát… Tovább olvasom