Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

Óriási bejelentés: Győzike visszavonul a médiától

Győzike bejelentette, hogy nehéz döntés volt, de 13 év médiaszereplés után most hátat fordít a hírnévnek.
Gáspár Győző a Muzsika TV Dallamokon át című műsorának felvételére egy szívhez szóló levéllel érkezett. Shiell Ferry a műsor házigazdája régóta jóbarátja a showmannek, így elfogadta meghívását és utolsó interjúját itt adta, amelyben egyúttal el is köszönt a nézőktől.

Győzike bejelentette, hogy nehéz döntés volt, de 13 év médiaszereplés után most hátat fordít a hírnévnek. Mindent elért, amit szeretett volna. Romantic nevű együttesével 7 arany, 7 platina és egy gyémánt lemez van a háta mögött. Szerepelt az RTL számos műsorában; A rettegés foka, Celeb vagyok ments ki innen!, Vacsoracsata. Saját showja a Győzike Show 100 adást ért meg és 170 napig vezette a BeleValóVilágot.

Elmondása szerint, amit leromboltak az elmúlt hónapokban, azt már nem akarja újra felépíteni. Visszatér a családjához és ezentúl édesapjánál dolgozik majd. A zene azonban megmarad az életében, erről nem szeretne lemondani. A jövőben ha tévéműsorokban nem is, a falunapok színpadán még láthatjuk majd Gáspár Győzőt.

„A gyerekkor álmaimnak lettem áldozata. Az ártatlan gyerekkori vágyaimnak. Ugyan melyik gyerek nem álmodozik? Mindenki. Én gyerek maradtam, nem tudtam még felnőni… Eszembe sem jutott, hogy egyszer idekerülök. Olyan ez az egész, mint egy rémálom. Így búcsúzom Tőletek" – részlet Győzike leveléből.

Gáspár Győző döntéséhez vezető okokról és búcsúját a nézőktől december 13-án 21 órától láthatják a Muzsika TV Dallamokon át című műsorában.


fotó: muzsikatv.sajtoklub.tv/
fotó: muzsikatv.sajtoklub.tv/

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. dsj 2012. december 01. 12:35
    „A nap első, tán egyetlen jó híre! Számomra.”
  • 20. Hyppolit 2012. december 01. 00:42
    „Az ilyen cikkek és megfogalmazás miatt van zavar az agyakban (tisztelet a kivételnek!). Gáspár Gxőző sohasem volt showman. Attól, hogy a kifejezést ezerrel nyomták azoknak, akiknél erre -sajnos- fogadókészség volt, attól még Győző egy viszonylag aluliskolázott hentes. Szakmájában igazából nem sokat dolgozott, köztudottan a papa indította útnak hamuba sült pogácsa helyett kellő mértékű anyagi támogatással. Tudvalévő, még ennek ellenére is évekig kilincselt.A Romanticban egy dal, egy szöveget sem írt, énekelni sosem tudott, néha feleslegesen belevakkantott a lányok kellemes éneklésébe. A Média részéről Győzike a nyomatása a "nesztek, most megkapjátok a kultúrszintet"-szlogennel primitív és gyermeteg polgárpukkasztás. A jóérzésű emberek hergeléséről szólt e salgótárjáni legény műsorokba történő erőltetése: legyen felhajtás, döbbenjen le minden normális ember. A néhai hentes meg élvezte a helyzetet, hiszen ilyen "felkészültséggel" egyáltalán kamera elé állhatott, "neve" lett. Egy igazi showman kicsit nyugatabbra tudja a fortélyokat, nem vált ki ellenszenvet, valóban színvonalasan visz a hátán egy műsort, stb. Győző sosem hiányzott a médiából, és sosem fog hiányozni. A jövőt jól látja: valóban falunapokra való, de a kolbászos pult mögé. Úgy is lehet az embereknek örömet szerezni...”
  • 19. Tündenéne 2012. december 01. 00:05
    „Fontolgatom az öngyilkosságot... :-/”
  • 18. tati 2012. november 30. 22:52
    „én is visszavonulnék,mindenkit kiröhögve,ha ellenem ejtették volna az adócsalás vádját.
    simán elsikkasztott több száz milliót.
    a bíróság meg bevette,hogy a nagymama ajándékba adta neki.
    ugyanis erre az állításra épült a védelem,ráadásul valahogy meg is mókolták a dolgot.
    ügyes ez a győőőőzikegroup,igazi saómen tényleg!
    na,én is rossz nagymamát kaptam. :-D”
  • 17. kokolorbi 2012. november 30. 22:18
    „A tragédia az, hogy egyáltalán benne volt, még nagyobb pedig az, hogy 13 éven keresztül. egyébként meg nincs mit csodálkozni ezen, amikor nálunk a "sztárokat" olyan médiák futtatják mint a retek klub és a tv2.”
  • 16. Lacika62 2012. november 30. 21:32
    „4. miracle. 2012.11.30. 11:19 Te kis ostoba csápolj gyökizének!!!!! Én maradok inkább az Omegánál őket legalább lehet érteni, és nem kell tolmács. Milyen sztár az aki a nevét sem tudja le írni???? ....... A válasz...... negatív!!!!!!!!! Aki meg bánja az meg szintén értelmileg zokni.....mint ő!!!!!!!!!!”
  • 15. Primax 2012. november 30. 19:56
    „Igazolódni látszik a mondás :
    " Ex nihilo nihil fit. "
    Vége.
    Végre.”
  • 14. öröksoproni 2012. november 30. 18:37
    „Milyen hírnévnek?”
  • 13. Mankapunka 2012. november 30. 16:05
    „8-9.

    Nálunk a DIGI-nél most vették ki az összes csomagból. De bezzeg Super TV 2 az van,hogy száradna ki,aki nem volt képes valahova a végére sovasztani a csatornámat. Kezdhetek majd neki a letöltéseknek.”
  • 12. Csiripiszli 2012. november 30. 15:47
    „Még talán sajnáljam is?”
  • 11. mindigatutit 2012. november 30. 15:45
    „Elolvastam a címet és csak annyit mondtam,azt a <moderálva>va:)”
  • 10. egyhozzászóló 2012. november 30. 13:43
    „Ez valóban ÓRIÁSI!”
  • 9. Pedró 2012. november 30. 12:27
    „3. Manka: Nincs igény? Max csak bizonyos rétegnek.
    Amióta van kábeltévénk, csak azt az egy csatornát nézem.
    Sajnos olyan előfizetésük nincs, ahol csak ilyen csatornákat biztosítanak... :)”
  • 8. Madarász 2012. november 30. 12:07
    „3. Miért nincs igény? Én szoktam nézni a Discovery-t.”
  • 7. kolopeti 2012. november 30. 12:02
    „kit érdekel ez aztán oriási”
  • 6. prakker 2012. november 30. 11:46
    „Győzike, mindjárt elsírom magam... Azért, gratulálok döntésedhez!”
  • 5. surdilovics69 2012. november 30. 11:35
    „Óriási bejelentés? Kinek? Esetleg az agymosottaknak!
    Normális ember ennek csak örül szerintem.”
  • 4. miracle. 2012. november 30. 11:19
    „Ez is olyan lesz, mint az utolsó Omega koncert 20évvel ezelőtt? :D”
  • 3. Mankapunka 2012. november 30. 11:08
    „Azt hiszem, pezsgőt kellene bontanom?

    De valamiért sajnálom,hogy visszavonul,mert igazából itt hungarisztánban erre van igény. Én szeretném,hogy a sok kóklernak ne legyenek elvonási tünetei,kellenek nekik az ilyen identitású műsorok.

    Mivel Discovery csatornára sincs igény,így akkor legalább őt karoljátok már,neki itt legalább van jövője,nem úgy,mint nekünk.”
  • 2. oaxacaca 2012. november 30. 10:54
    „Majomparádé”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túlélte a Sandy hurrikánt és a karácsony lett a végzete

A Sandy szupervihar pusztítását túlélt fenyőfát állítottak karácsonyfaként a New York-i Rockefeller… Tovább olvasom