Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Olvasztókemencébe dobva ölték meg a beteg kínaiakat

Vasércolvasztó kemencébe dobva ölték meg a második világháborúban a japánok a beteg kínai bányászokat - derül ki a japán háborús bűnösök vallomásainak Kínában nyilvánosságra hozott dokumentumaiból.
Az állami archívumok hivatala legutóbb Kasivaba Juicsi, 1932 és 1945 között Északkelet-Kínában állomásozó japán hivatalnok vallomását tette közzé. Kasivaba az ottani japán bábállam, a Mancsuko katonai rendőrségének tagja volt, s 1942-ben rendőrfőnökként a fusuni szénbányában kiütött járványos megbetegedés megállításáért volt felelős. A rendőrfőnök 97 rossz egészségi állapotban lévő embert záratott el, közülük 54-en haltak meg, a betegek közül sokat a helyi javítóüzem vasércolvasztó kemencéjébe dobatott.

A vallomás egy 1941 őszén történt esetről is beszámol, amikor mintegy két és félszáz, a szénbányában rabszolgamunkára fogott kínai szökött meg. Kasivaba és társai bekerítették a szökevényeket, sokukat ott helyben agyonlőttek, a többieket elfogták. A rendőrfőnök a helyi koldusokat sem kímélte: azokat évente egy-két alkalommal "összegyűjtötte" és a környékbeli hegyekbe száműzte.

Az állami archívumok hivatala július eleje óta naponta teszi közzé egy-egy japán háborús bűnös újabb vallomását. A lépésre azt követően került sor, hogy a japán miniszterelnök, Abe Sindzo és japán jobboldali politikusok tagadni kezdték, hogy a japánok háborús bűnöket követtek el.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sírnak a női szívek: George Clooney hivatalosan is nősülni készül

Elfogadták Clooney és menyasszonya házasságkötési kérelmét. Tovább olvasom