Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Ölésre képezték, ma szeretetre nevelik - fotó, videó

Borzasztó körülmények, rettegés, kutyaviadalok és kíméletlen végkifejlet. Ez vár azokra a pit bullokra, akiket tulajdonosaik a születésük után rögtön gyilkolásra képeznek ki. Szecska egy volt közülük.
Az erőszaktól és a kiszolgáltatottságtól, legrosszabb esetben a haláltól végül az Állatvédőrség mentette meg, majd a Cerberos Kutyaiskola rehabilitálta.

Fotókredit: KTS
Fotókredit: KTS

Szecska, a harcoltatott amerikai pit bull terrier, akit a rendőrség bűnjelként kobzott el Békéscsabán, 2011 nyarán került a Cerberos Kutyaiskolába, ahol azóta is folyik rehabilitációja. Megannyi szenvedés és megpróbáltatás után végre jó kezekbe került, és ma már valósággal imádja az embereket. Ezenkívül – ami talán az egyik legnagyobb eredményként könyvelhető el – felügyelet mellett már szukákkal, kölykökkel és ivartalan kanokkal is összeengedhető. Tekintettel arra, hogy korábban az embereket minden ok nélkül megkapta, a nála kisebb élőlényeket pedig egész egyszerűen meg akarta ölni, ez óriási fejlődés. Viselkedésén megdöbbenni nem lehet, csak azt tette, amire tanították, neki ez volt a természetes. Sőt, ha nem így cselekedett volna, valószínűleg már nem élne…




„Ezeket a kutyákat születésüktől kezdve ölésre nevelik; a lehető leghamarabb elválasztják őket az anyjukról, és a külvilágtól elszeparálva elkezdődik a tréning. Enni csak akkor kapnak, ha teljesítettek, azaz öltek. Eleinte kisebb állatokkal kezdenek, majd fokozatosan nehezebb "feladatokat" kapnak, kisemlősök, madarak, kisebb gyenge kutyák és így tovább. Sok esetben az agresszív életféltő ösztönt veréssel kényszerítik ki a kutyákból" – kezdte Bauer Dániel, Szecska rehabilitációját végző szakember.

Fotókredit: KTS
Fotókredit: KTS

Ezen borzalmak hallatán valóban nem csoda, hogy Szecska teljesen kiszámíthatatlanná és agresszívvé vált. Főleg, hogy szó szerint az élete volt a tét.

„A felkészített kutyákat egy kisebb zárt helyen, úgynevezett "pitben" engedik össze (innen is ered a kutyafajta neve), ahol a tulajdonosok fogadásokat kötnek a leendő győztes kutyára. A vesztes kutyák sorsa legtöbb esetben a halál, amely olykor megváltás számukra, ha a másik kutya nem végzett tiszta munkát. Ilyenkor a tulajdonosok végeznek velük, embertelen módszerekkel" – avat be a sokkoló részletekbe Bauer Dániel.

Szecskának szerencséje volt, az Állatvédőrség jóvoltából sorsa végül jóra fordult. Ideiglenes lakóhelyén, a Cerberos Kutyaiskolában rendszeres foglalkozásokkal és rengeteg szeretettel igyekeznek újra szocializálni, s a sok törődésnek köszönhetően ma már kimondottan embercentrikus, sőt igényli a törődést.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Repülőutak: tippek, mire figyeljünk a szervezésnél

Szakértőtől kérdeztük meg, mire érdemes odafigyelni a repülőjegy vásárlásakor, és honnan tájékozódjunk az árakról. Tovább olvasom