Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Nyomoz a rendőrség az online vásárlásokkal kapcsolatban

Csalás gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy online vásárlásokkal foglalkozó cég pénzügyi tranzakciós tevékenységével kapcsolatban.
A Gazdasági Versenyhivatal és Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a héten dönt arról, indít-e vizsgálatot a ppo.hu ügyében. A rendőrség közleménye szerint kedden és szerdán több száz feljelentés érkezett a rendőrségre a cég tevékenysége miatt.

A feljelentések alapján a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya szerdán nyomozást rendelt el csalás gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen. A nyomozók intézkedtek a cég iratainak és az online vásárlókkal kötött szerződéseinek beszerzéséről és felvették a kapcsolatot a cég vezetőivel, akiket a napokban meghallgatnak az esetekkel kapcsolatban. Akár 110 ezer sértettje is lehet az online vásárlásnak.

A rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy az eljárás szempontjából nem szükséges, hogy minden érintett külön-külön feljelentést tegyen. Eddig ugyanis több mint 300 feljelentés érkezett, mind ugyanazzal a tartalommal. Az eljárás során függetlenül attól, hogy tett-e valaki feljelentést, generálisan vizsgálják a nyomozók a magánszemélyek számláiról történő levonások jogosságát.

Az elmúlt napokban több orgánum, az index.hu, a Napi Gazdaság és a Magyar Hírlap is foglalkozott azzal, hogy a mobilegyenleg feltöltést, online lottózást és sztrádamatrica vásárlást is lehetővé tevő honlap üzemeltetője, a svájci Centillion éves díjat számított fel az ügyfeleknek és annak összegét, 2.490 forintot azonnal le is vett azok számlájáról, akik korábban az ingyenes szolgáltatásra regisztráltak az oldalukon.

Sajtóértesülések szerint a rendszerbe száztízezer ügyfél regisztrált bankkártyájával tavaly áprilisig azért, hogy külön díj nélkül vegye igénybe a szolgáltatásokat. A cég hétfőn azonban mégis díjat szedett tőlük. Az index hírportál szerint ezzel a ppo.hu akár százmillió forint adómentes bevételre is szert tehetett. Az ügyfeleknél ugyanis az jelent meg, hogy egy svájci cég vette le a számlájukról a pénzt. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a héten dönthet arról, hogy indít-e valamelyik hatóság hivatalos vizsgálatot a ppo.hu ügyében. Mihálovits András, a GVH szóvivője elmondta, hogy az elmúlt két napban több mint százan fordultak a hatósághoz.

A GVH most azt elemzi, hogy a panaszok felvetik-e a tisztességtelen kereskedelem gyanúját, s ezáltal meglapozottá tesznek-e egy hivatalos vizsgálatot. Kathi Attila, a NFH főosztályvezetője az MTI-nek elmondta, hogy az NFH is vizsgálódik az ügyben, már csak azért is, mert a különböző online fórumokon és topikokban is több felháborodott levél olvasható.

Ez pedig már önmagában véve is szükségessé teszi a vizsgálatot. A ppo.hu-t, illetve a honlapot üzemeltető Centillion Consulting and IT Technology Ag magyarországi képviselőjét az MTI szerdán délelőtt nem érte el. A üzemeltető korábban az indexnek úgy nyilatkozott: mindenben jogszerűen jártak el, az ügyfeleik ismerték és elfogadták a szerződési feltételeket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt magyar városban is fellép májusban a Lord of the Dance

Öt magyarországi városban is fellép május 4. és 9. között a világhírű ír származású amerikai táncos,… Tovább olvasom