Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 0°C

Nosztalgia gengszter módra és lélegzetelállító csúcstechnológia - képgaléria

Ki ne emlékezne a ’90-es évek olyan legendás német luxuslimuzinjaira, mint az Audi A8 4.2 Quattro, vagy a BMW 735i. Ám ahogy változnak az idők, úgy a luxus szónak is egészen más lett a jelentése…
De, hogy mire is gondolunk pontosan? Kiderül a Totalcar első adásából, ahol a mára szinte veteránnak számító modellek mellett, a svéd Koenigsegg cég legújabb büszkeségével, az Agera-val is megismerkedhetünk.

Igazi nosztalgiát ígér az autósok kedvenc magazinja, a Totalcar évadnyitó része a DoQ képernyőjén. Az első adás egészen a ’90-es évekbe repít vissza, méghozzá a nagytestű, tekintélyt parancsoló, német V8-as gengszter kocsik világába.


Galéria kép

„A teszt apropóját az adta, hogy váratlanul és tök véletlenül rátaláltam egy 735i-s BMW-re és egy A8-as Audira. A két autó egy testvérpáré, akik mindketten annyira precízen rendben tartják a kocsijaikat, hogy kis híján szalonállapotban vannak. Talán a német autóiparra is jellemző, hogy első szóra ideadták az autóikat, pedig tudták, hogy a Hungaroringen fogjuk kitaposni a belüket. De a kocsik simán kibírták, és ez a nagy dolog. Ráadásul az is kiderül majd, hogy melyikük nyerte az összehasonlító tesztet a két V8-as benzines közül" – avatott be az első rész tartalmába Winkler Róbert.

Ezek után szó szerint villámgyorsan a jelenben találjuk magunkat, a műsor fennállásának legdrágább, és legijesztőbb svéd szuper sportautójának segítségével.

„A Koenigsegg Agera ára egészen elképesztő: 1.5 millió dollárba, azaz 350 millió forintba kerül, emellett 1200 lóerő, és hamarabb van 300-on, mint amennyi idő alatt ezt a mondatot el lehet olvasni. Keményebben gyorsul, mint a szabadesés, tehát ha fejest ugranék bánatomban egy lakótelepi ház tetejéről, akkor sem tudnám lehagyni – kezdte a különleges autó ismertetését Bazsó Gábor. – A gyár tesztpilótája olyan ízelítőt adott a Koenigsegg képességeiből, hogy hetekig tartott, mire a belső szerveim visszataláltak oda, ahol a tesztút előtti 35 évben laktak, és a szemem talán még most is guvadtabb egy kicsit. A Koenigsegg gyárban is mászkáltunk egy csomót, úgyhogy hamarosan a nézők is láthatják, hogyan is készül az az autó, amely önmagában többe kerül, mint egy teljes évad Totalcar adás összes tesztautója együttvéve" – árul el az izgalmas részleteket Bazsó Gábor.


Tehát október 17-én, szerdán este 20 órakor Totalcar a DoQ-on!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem csak fekete szemceruza létezik

Sokan csak feketével húzzák ki a szemüket, s bár szép keretet ad a szemnek, kicsinyíti is azt. Íme… Tovább olvasom