Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

Női filmek – csak nőknek?

Az idei tavasz két eddig bemutatott közönségfilmje két romantikus vígjáték: nőkről szól, s első ránézésre nőknek is szánták. Ezek szerint a filmipar éppúgy a gyengébbik nemet célozza meg, mint a lapkiadók?

Szociológiai felmérések bizonyítják a férfi és női olvasóközönség eltérő ízlését, olvasási szokásait, igényét. A könyv- és lapkiadás már korábban felfigyelt a jelenségre, s napjainkban egyre inkább iparkodik kielégíteni a nők elvárásait. Kiderült ugyanis: a nők olvasnak többet, és ők adják a vásárlóközönség nagyobbik hányadát is. Hogy ugyanez igaz-e a filmiparra, tudományos választ nem adhatunk, mert ilyen felmérés még nem készült.

Buda Andrea, a Cinema City marketing- és PR-vezetője mindenesetre azt mondta, látják ők is – még ha nem is mérik –, hogy valóban egyre több baráti társaság vált jegyet a romantikus vígjátékokra, a baráti társaságok tagjai pedig sok esetben csak nők. ˝Vannak tipikus filmek, amelyek egy adott körnek szólnak, őket úgy említik manapság, hogy szinglik. A Szex és New York filmváltozata nyilvánvalóan nekik szólt, de a magyar Szinglik éjszakája című film is megtalálta ezt a kört. Hogy érdemes-e filmet készíteni női nézőknek, a válasz egyértelműen igen.˝

Szinglik éjszakája
Szinglik éjszakája

Arra a kérdésünkre, hogy elmúltak-e az idők, amikor a mozi (az első) randevúk helyszíne is volt, s a fiúk szájhúzás nélkül is tudtak olyan filmet választani, amelyet még ők is megnéznének; a PR-vezető azt mondta, nem múltak el, találni példát ilyenre most is. A legújabb premierek között említette Jennifer Aniston és Gerard Butler filméjét (Exférj újratöltve), de akár idesorolhatjuk a romantikus vígjátékok közé tehető Igazából apát is, amely Kamarás Iván, Gryllus Dorka vagy Polyák Lilla miatt mindkét nemnek és több korosztálynak eladható ˝portéka˝. Ez utóbbi film kimeríti a családi filmek kategóriáját is, amely szintén biztos alapot és nézőtábort jelent a filmforgalmazók számára. Ha őket a biztos filmsikerről kérdezzük, akkor a ˝kedvenc családi filmünk˝ felsorolást biztosan egy Disney-rajzfilmpremierrel kezdik, mert az még most is bejön a magyar mozinéző családok körében.

Igazából apa
Igazából apa

S ha már azzal kezdtük, hogy itthon a lapkiadók felismerték, hogy a női olvasótáborra igenis érdemes építeni, akkor hadd bizonyítsuk ezt az országos statisztikával is: a moziforgalmazók számára is fontos korosztályban, a 18–49 évesek között, a nők átlagosan 5 lapot olvasnak, a férfiak ezzel szemben nem egész négyet. A tipikusan női lapokat 77 százalékban nők is olvassák, de van 23 százalék férfi olvasójuk is ezeknek a kiadványoknak. A női lapok példányszámait sokáig a biztos stagnálók közé vették, ami azt jelenti, hogy mindig számíthattak arra az olvasótáborra, amelyet egyszer megszereztek. Egy korábbi felmérés még alig egyszázalékos példányszámcsökkenést jelzett öt év távlatában, de az utóbbi hónapok – most már tudható – a biztos női olvasótábort is megingatták. Ami érdekes, s ezzel vissza is térhetünk a mozihoz, ahonnan kiindultunk, hogy a jegyeladások száma viszont sokak meglepetésére az elmúlt évben pozitívan alakult a hazai multiplexekben.

Olvasóink írták

  • 11. Spitfire 2010. március 28. 22:58
    „kit érdekel ez a pár fonnyadt tyúk a moziban...ha moziba megyek minőségi filmet nézek, nem ezt a nőbutító baromságot.”
  • 10. maradando 2010. március 28. 15:54
    „8.Mankapunka
    Néha tényleg ízgísebb a mozinál a kocsma. Pláne ha úgy megyek be a kocs,ába , mint a részeg nyuszika !
    KI AKAR VELEM VEREKEDNI ! Az oroszlán és a medve egyből űvöltve felállnak. = Na fiúk ,akkor ti ketten velem vagytok !!! :-)”
  • 9. maradando 2010. március 28. 15:38
    „Régi filmek nagy zenéje mellett,ízzott a levegő,és szíkráztak a tekintetek. Jane Birkin & Serge Gainsbourg--Je t´aime moi non plus. -Nemcsak nőkröl-csak nöknek!-férfiaktól-!- (˝!˝) *s egek !”
  • 8. Mankapunka 2010. március 27. 13:32
    „Én max egy-két soroatot nézek csak,a filmeken elalszok,meg sokat ismétlik is őket.

    Hát ja,jó társaságban jól telik az idő,na ez tuti,ezért járok kocsmába is. Sokat lehet szórakozni ott is,az tuti”
  • 7. macskaszem 2010. március 27. 13:24
    „Mankapunka

    Nem igazán érdekelnek a filmek esetleg egy jó thiller vagy vígjáték. De ezek az új látványos robbantós hangos filmek nem az én ízlésem. Persze jó társaságban telik az idő :-)))”
  • 6. Mankapunka 2010. március 26. 23:11
    „Be kéne pótolni akkor a régi szép időket,nem gondolod????? :))))”
  • 5. macskaszem 2010. március 26. 19:56
    „Mankapunka nem tudom mert régen randiztam moziban. De akkor anno még jó filmek voltak már amit láttam belőlük. :-))”
  • 4. lacim6 2010. március 26. 19:22
    „szar film gyenge színészekkel.”
  • 3. Mankapunka 2010. március 26. 18:31
    „ezek a filmek szerinted jók egy első randinak????”
  • 2. macskaszem 2010. március 26. 14:49
    „Mankapunka

    Szerintem nem is rád gondoltak. De nyilván rám se mert ez a magyar nőcis filmek borzalmasak.”
  • 1. Mankapunka 2010. március 26. 11:42
    „Két ostoba film.

    Mennyivel jobb volt régen Ötvös CSöpöi. Lehet másolat volt,de a miénk.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Netezik szinte minden gyerek

Egy felmérés szerint a 6-17 év közötti gyerekeknek 65 százaléka rendszeres internethasználó. Tovább olvasom