Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Népszerű az e-cigi a tizenéveseknél

Majdnem minden ötödik brit tizenéves kipróbálta már az elektromos cigarettát - derült ki egy nagyszabású brit tanulmányból, amelynek eredményei újabb adalékanyagot szolgáltatnak a világon egyre népszerűbb elektromos eszköz körüli vitához.
Majdnem minden ötödik brit tizenéves kipróbálta már az elektromos cigarettát - derült ki egy nagyszabású brit tanulmányból, amelynek eredményei újabb adalékanyagot szolgáltatnak a világon egyre népszerűbb elektromos eszköz körüli vitához.

Két évvel ezelőtt a szakemberek több mint 16 ezer, 14-17 éves fiatal bevonásával készítettek felmérést Északnyugat-Angliában. A BMC Public Health című folyóiratban közölt eredmények szerint a megkérdezettek 19,2 százaléka mondta, hogy kipróbálta, vagy vásárolt már elektromos cigarettát.

Az e-cigaretta használata a dohányosok, vagyis a napjában legalább öt szálat elszívók körében volt a legmagasabb, elérte a 75,8 százalékot, ugyanakkor az elektromos cigarettát használó tinédzserek 15,8 százaléka még soha nem gyújtott rá hagyományos cigarettára.

Karen Hughes, a liverpooli John Moores Egyetem közegészségügyi központjának munkatársa és a tanulmány többi szerzője szerint az eredmények azt sugallják, hogy a kísérletezés, nem pedig a dohányzásról való leszokás iránti vágy a fő mozgatórugója a kamaszok e-cigaretta használatának. A szakemberek hangsúlyozták: "sürgősen kontrollálni kell az elektromos cigaretták gyermekek körében való népszerűsítését és árusítását".

Wilson Compton, az amerikai kormány drogabúzussal foglalkozó intézetének (National Institute on Drug Abuse) munkatársa a tanulmányhoz írt kommentárjában rámutatott, hogy bizonyos csoportok esetében az elektromos cigaretták a rekreációs drogok által kiváltott élményt nyújtanak.

Más szakértők ugyanakkor óva intenek az elhamarkodott végkövetkeztetésektől, különösen, mert a tanulmány nem követte nyomon a fiatalokat, így nem tudni, hogy a kezdeti kísérletezés után tovább használták-e az elektromos eszközt.

A dohányzásellenes Action on Smoking and Health nevű szervezet szerint Nagy-Britanniában több mint kétmillió felnőtt használ elektromos-cigarettát: nagyjából egyharmaduk már leszokott a hagyományos cigarettáról, kétharmaduk jelenleg is él vele.

Az elektromos cigaretta úgy működik, hogy felmelegíti a speciális, nikotint tartalmazó vagy nikotinmentes folyadékot, a gőzét a fogyasztó beszívja, mintha cigarettázna, ám a papír és a dohány elégetéséből eredő füst nélkül.

Ma már szinte az összes nagy dohánygyártó vállalat, köztük a Philip Morris International, a British American Tobacco, a Japan Tobacco International és az Imperial Tobacco Group is árul e-cigarettát, miközben a hagyományos cigaretták piaca fokozatosan zsugorodik, ahogy egyre többen szabadulnak meg káros szokásuktól, vagy legalábbis próbálják azt visszafogni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Menő: kifejlesztették a selfie-távirányítót - videó

A készülék segítségével akár több méterre is letehetjük az okostelefont, jóval nagyobb távolságra,… Tovább olvasom