Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Nem ciki a turi! Mi bebizonyítjuk!

Akár jársz turkálni, akár nem, hasznos lesz a következő olvasmány, ugyanis körbenéztünk, Győr mit tud felmutatni, ha nem bevásárlóközpontból kívánunk felöltözni... Lássuk!



Van, aki be nem tenné a lábát, más fizetéskor felkerekedik és végigjárja a szóba jöhető turkálókat, - amelyekben szezontól függően - kaphatunk ruhát akár már háromszázért vagy bikinit kétszázért.

A Trendteam most sem tétlenkedett, a napszemüveg- és szandálkörkép után turkálókba látogatott.

Kijelenthetem, nem vagyok gyakorlott a turkálójárásban, így nekem egy merő rácsodálkozás volt turkáló körutunk minden egyes állomása.

Már az elején kiderült, hogy messze már a nyolcvanas évek végének dizájnja. Egy belvárosi turiban közel 500 négyzetméteren mintegy 12 ezer vállfára akasztott ruha közül válogattunk… Nem is keveset, több mint 2 órát töltöttünk el a használt ruhák birodalmában, ahol találtunk elegánsat, sportosat, játékosat és márkásat is.

Nézd meg galériánkat! Fotó: S.N.


Tóth Attila, a tiszakanyari székhelyű Háda Kft. győri üzletvezetője készséggel vezetett körbe minket a több mint 2100 kilogramm szortírozott ruha között, akitől megtudtuk, hogy országos szinten nekik(!) több mint 45(!) használtruha-kereskedésük van.

- A 15 éves cég tapasztalata, hogy van kereslet ezekre a ruhákra és kiegészítőkre – magyarázta Attila.

Tóth Attila a győri Háda használtruha üzletvezetője. Fotó: S.N.
Tóth Attila a győri Háda Kft. használtruha üzletvezetője. Fotó: S.N.

S most lássuk, hogy mi miket válogattunk… Bizton állíthatom, ha nem járt volna le a parkolójegyünk, akár még 5 órát is eltöltöttünk volna a belvárosi turkálóban.

Egy szatyor ruha: potom 4843 forintomba került (1 kg ruha 2490 Ft), amelyből több alkalommal, más-más stílusban fel tudok majd öltözni.
Természetesen, egy alapos mosás után :)

S most már tényleg lássuk, miket válogattunk:

 

Trendi királykék mini, egy egyszerű fekete felsővel. (Ára kb. 800 Ft)

Egyszerű fehér nyári lenge szoknya. Bulikra, barátnős traccspartikhoz egy dögös felsővel csúcsszuper. (Ára kb. 400 Ft)

Ismét fehér szoknya, csak hosszabb változatban. Szolid, de mégis divatos megjelenést kölcsönöz.  (Ára kb. 700 Ft)

Az örök divat: halásznaci és lenge nyári felső. Hát, nem trendi? Szerintünk az :) (Ára kb. 1000 Ft)

Színes, flitteres öv. Tökéletes kiegészítő akár rövidnacihoz, vagy egy hosszított felsőhöz is. (Ára kb. 400 Ft) 

 

Íme, itt a kedvencünk! Egy csínos ingruha, amely egy magas sarkúval, aranyszínű kiegészítőkkel trendi lehet akár a munkahelyen vagy esti sétákhoz. (Ára kb. 800 Ft)   

 Pontos árakat azért csak hozzávetőlegesen tudunk írni, mert kilós turkálókban jártunk, ahol ezekért a ruhadarabokért (és kiegészítőért) fizettünk 4843 forintot. (Ha részarányosan elosztjuk a vett mennyiséggel, akkor egy-egy darab 483 forintunkba kerül.)    

 

 

Olvasóink írták

  • 4. Debi 2009. június 20. 14:10
    „Tényleg nem ciki a turi!
    Érdekes, hogy itt Győrben ennyire nyomatják ezt a Háda Kft-t. A belvárosban és városszerte is több turkáló van, azokat is meg lehetett volna nézni. Aki egy picit is ismeri a divatot inkább választja az olaszt, mint az angolt. Ráadásul - a tapasztalatom szerint - az olasz turkálók olcsóbbak, mint az angol. Na de mindegy! Mindenki oda megy turkálni, ahová akar! Jó turizást!!”
  • 3. viperetta335 2009. június 18. 18:33
    „A Győzőkének is minden második szava az,hogy trendi.”
  • 2. tornacipő 2009. június 14. 19:33
    „te adafold, miért ne húzol el innen?
    mondjuk oda, ahol negyed annyiba kerülnek az új ruhák, ott akkor tuti jó lenne neked”
  • 1. adalfold 2009. június 12. 16:13
    „Nem ciki, hát.
    A magyarnak, magyar cigánynak, magyar zsidónak már csak erre van pénze.
    mert a neocionista pusztítózsidók elvették a pénzünk, és négyszeres árun hoznak csak ide ,magyarországra új ruhákat.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A csatornából mentették ki a vécén lehúzott kutyust +videó

Lehúzta a vécén a család kutyáját egy 4 éves kisfiú Nagy-Britanniában - írta hétfőn a Daily Mirror.… Tovább olvasom