Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Nem akartak sírhelyet adni a karácsonykor meghalt roma csecsemőnek

Hétfőn elhantolhatják azt a karácsonykor elhunyt roma csecsemőt, akinek egy Párizs közeli település polgármestere nem volt hajlandó sírhelyet biztosítani. A hétvégén egy másik francia község vezetője közölte, gondoskodik a temetésről.
A csecsemő, aki szüleivel egy romatáborban élt a francia fővárostól 18 kilométerre délnyugatra fekvő Champlan községben, még december 26-án lelt bölcsőhalált egy kórházban, de temetését nem engedélyezték a településen. A község polgármestere, Christian Leclerc szombaton a Le Parisien napilapnak azt mondta, hogy Champlanban már fogytán vannak a szabad sírhelyek, így ezeket azoknak tartják fent, akik adót fizetnek.

A polgármester nyilatkozata nagy botrányt kavart, és aktivisták rasszista, idegengyűlölő cselekedetnek minősítették a pártfüggetlen Leclerc döntését.

A polgármester ugyanakkor vasárnap az AFP hírügynökségnek adott interjújában azt állította, hogy nem akadályozta meg a csecsemő eltemetését, és egy félreértés miatt robbant ki a botrány.

A közeli Wissous község konzervatív polgármestere, Richard Trinquier mindazonáltal közölte, "emberileg elképzelhetetlen" lenne, hogy ne temessék el a csecsemőt, és felajánlott egy sírhelyet településén az elhunyt gyermeknek. Az orvosként praktizáló Trinquier korábban a gyermek édesanyját is kezelte.

Franciaországban a lakhatás biztosításáért felelős tárcaközi bizottság összesítése szerint mintegy 15-17 ezer kelet-európai, elsősorban Romániából és Bulgáriából érkezett roma él az alapvető közszolgáltatásokat nélkülöző telepeken. Az utóbbi években a hatóságok több száz tábort számoltak fel és romák ezreit toloncolták vissza Kelet-Európába.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Angelina Jolie pocsék háziasszony

A színésznő is elismeri, hogy borzasztó ügyetlen a konyhában. Tovább olvasom