Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Naplóbejegyzések


Naplóbejegyzés - 2009. március 31.

22.55 - Egész nap azon járt az eszem, mit vegyek fel este, legyen csábító, szexis, visszafogott, elegáns, egyszerű kosztüm, vagy maradhat, amit a munkahelyen gyűrtem egész nap?

Merthogy fél hatra saccoltam, hogy hazaérek, minthogy 4-re értekezletet hívott össze a főnök. Jól gondoltam, úgyhogy maradt a ruha, csak a sminkem frissítettem fel. De piszok rosszul éreztem magam. Riadóztattam a tesóm, ha csöngetnek, beszélgessen azzal, aki jön, húzza az időt. Vészhelyzet van. Megdöntöttem az átöltözés világrekordját, alkalomadtán majd Guiness-rekorddá minősíttetem tudományom, de 18.05-kor készen álltam az indulásra.

A nappaliban ordított a tv, tesóm chipseszacsival a kezében a fotelben elterülve. „Senki nem jött érted" - vágta hozzám a szavakat. Inkább nem reagáltam. 18.10, 18.20, 18.40. Fel-alá sétáltam, már akkor sajgott a lábam a magassarkúban. Aztán felülkerekedett bennem a düh. Felemeltem a telefont és éppen tárcsáztam Péter számát, amikor csöngettek.

Ő jött.

- Ne haragudj, el kellett intéznem valamit és elhúzódott.
- (És telefon nincs a világon? - kellett volna kérdeznem, ehelyett…)
- Semmi gond, én is épp most készültem el, elhúzódott az értekezlet, későn értem haza.
- Akkor jó - mondta.
Ahogy kiléptünk az ajtón, még elkaptam az öcsém édes vigyorát, amit a füllentésemnek címzett.

Fogalmam sincs az este nagy részéről, kiesett. Mintha törölte volna az agyam. Péter kedves és udvarias partnernek bizonyult, városi nagykutyáknak mutatott be és remekül éreztem magam - a megnyitón. Beszélgettünk, pezsgőt kortyoltunk. Vitába szálltunk néhány a kortárs művészetet szidalmazó fafejű dr. Akárkikkel, úgy szórtuk feléjük az érveket a mai kor reprezentánsai mellett, hogy eloldalogtak a konzervatív nagyképűségükkel együtt. Mi ketten. Csatát nyertünk.
Akkor léptünk le. Egy kedves kávézó boxos szegletében történt... Szorosan egymás mellett ültünk és összeakadt a tekintetünk.

- Katka!
- Igen?
- Krisz szerint csak barátnak tudsz elképzelni, de ahogy most rámnézel…
- Mikor mondta ezt neked? - rekedtre változott a hangom.
- Kerestelek odabent (cégnél), amikor megbetegedtél, Krisztől tudom.
- Az igaz, hogy ti együtt jártok? - bukott ki a számon.

Hosszú csend következett. Nem értettem, miért nem szólal meg. Meg még sok egyebet sem.
- Lehet.
- Mi az, hogy lehet? - éreztem, hogy felemelem a hangom, - Most igen vagy nem?
- Együtt töltöttünk egy éjszakát. Ennyi történt. Kicsit sokat ittunk. Nem nagyon, de… Egy taxival indultunk haza a Centralból, csak fel akartam kísérni az ajtajáig…

Nem tudtam tovább hallgatni, felpattantam, magammal rántva az abroszt, röpültek a poharak. Kiviharoztam. Még az utcán is azt a csörömpölést visszhangozta az agyam, ahogy az üveg a járólapnak csapódva szilánkosra tört. Vele én is.

Nem indult utánam. Hazagyalogoltam, de senki ne kérdezze milyen utcákon át.
Krisz tehát tudja. Hogy Péter tetszik nekem. És a közös esténkről is mindent. És Pétert akarta, hát hazudott, neki és nekem is. Meggyőzte Pétert, hogy csak barátként gondolok rá. De akkor miért hívott fel és el a kiállításra?

Barátnő? - ellenfél, ellenség = Krisz.

És Péter? Ő most ki?

Naplóbejegyzés - 2009. március 30.

01.20 - Hogy fogok kinézni reggel? Már megint nem tudok elaludni, és egyfolytában azon agyalok, miért nem mondtam el Krisznek a randit Péterrel. Akkor talán félreállt volna. Vagy nem? Miért is?
Hiszen Péter fütyül rám azóta. Csak én nem bírok túllépni az el sem kezdődött románcunkon. Ami igazából csupán az én fejemben létezik, rózsaszín cukormázzal leöntve.

A lámpa fényétől végképp felébredtem. De nem akarok már gondolkodni. A tv. Ez az. Arra mindig elalszom…

19.55

Minden munka megvárt, nálunk a helyettesítés úgy tűnik csak a telefon-emelgetésre vonatkozik, vagy velem együtt az is betegszabira ment. Ki se látszottam egész nap az aktahegyek alól. Bár egy előnye volt a dolognak, Krisszel nem is futhattam így össze. Nem tudok örülni a boldogságának. Nem megy. Ó miért is titkolóztam előtte? Cseng a telefon…

PÉTER HÍVOTT!!!

- Szia Katka! Hogy vagy?
- Remekül - mormoltam a meglepetésből ocsúdva.
- Mondd, lenne kedved eljönni a Bartal kiállítás-megnyitóra holnap este?
- Veled? - ezt éreztem, hogy rém hülyén hangzott.
- Igen, ezért kérdezlek én - mosoly bujkált a hangjában. - Úgy hat körül érted mennék.
- Rendben.
- Szia!

Hosszú percek teltek el, a telefon már foglaltra váltott, mire helyére tettem. Miért nem kérdeztem meg, hogy hol a csúdában volt eddig? Tényleg csak a barátom akar lenni. Más magyarázat erre nincs. És Krisz? Miért nem vele megy?

Naplóbejegyzés - 2009. március 29.

20.40 - Holnap munkanap. A TP után az első. Délután ruhákat próbálgattam. Jól akarok kinézni, ha belépek reggel. De semmi nem tetszett magamon.

Igazából a tükörképem festett mindenestül pocsékul. A mínusz három kiló egészen biztosan az arcomról ment le. Mind. Mert az megcsunyult, látom. Bezzeg a fenekem, az változatlan. Csörög a telefon…

Zsu hívott. Azt mondta, azért hív, hogy ne mástól tudjam meg. Tegnap Péter és Krisz… összejöttek…

Naplóbejegyzés - 2009. március 26.

Tíz napja írtam utoljára. Húú. Tíz utálatos, rémes nap. Gyűlölök beteg lenni. Akkor fáztam meg, amikor a kocsiért mentünk el apuval. Zuhogott az eső, de ő csak erősködött, hogy megszereli, bízzak benne, bízzak, bízzak…

Az utca kellős közepén, jó forgalmas helyen, az útszéli parkolósávban, ahová még a két felejthetetlen vigyorú pasi tolta a „bogaram", apa és lánya autót szerelt. Adogattam a szerszámokat, mosolyogtam a mellettünk elsietőkre, és ott akkor hálát adtam a szakadó esőért: csak nem velünk foglalkoznak az arra járók. Hálám aztán másnap reggelre átkozódásra változott. Tüzelt a homlokom, lábra se tudtam állni. Hát dióhéjban összefoglalva az előzményeket, ezzel a fránya betegséggel nyűglődtem vagy tíz napot. (A kocsi amúgy 2 óra után adta meg magát apunak, beindult.)

Ma már jól vagyok. Azon morfondírozok mikor jártak itt a csajok? Tuti meglátogattak. A napra nem emlékszem, de arra igen, hogy Krisz lelkesen mesélte, hogy botlott bele „véletlenül" Péterbe. Rólam is beszéltek, Krisz elmondta neki, hogy megbetegedtem. Sok napja történt, hát ide nem telefonált az biztos: hogy élek vagy halok? Ricsi viszont küldött egy sms-t: jobbulást kívánt. Olyan jól esett.

Naplóbejegyzés - 2009. március 16.
(Szerző: Kis Lenke írása nyomán)

8.10. Soha többet pasit! Ezzel a gondolattal ébredtem. Ennyit Antónia okosításáról...

9.20 El sem mertem mondani a csajoknak. Szerencse, hogy semmilyen infót nem csepegtettem előre, most elég ciki lenne, így meg csak sejtelmesen mosolyogtam, mikor kérdezték, miről is akartam...
Szomorú vagyok! Szomorú, kövér, és csúnya! És pattanás nőtt az államra! És nem hiszem el, hogy megint elhittem, lehet valaki.

18.20. Ilyen nincs! Hát cserben hagyott! Magamra hagyott. Ez is... A kereszteződés közepén állt meg, nem mozdult. Azt hittem, szörnyet halok. Két pasi szállt ki a mögöttem álló furgonból, kitoltak az út szélére. Vigyorogtak közben megállás nélkül. Remekül mulattak. Nem tudták persze, hogy ez volt az utolsó csepp.

Nem mozdulok többet sehova. Soha többé nem megyek utcára, mától csak csokoládét és fagylaltot eszem, és pokrócba burkolózva, sorozatokat nézve élek a karosszékemben. Pisilni sem megyek többet!

Na jó, mentem.

És szerelőt is keresnem kell, mert hamarosan mégis muszáj lesz utcára lépnem, és akkor aztán az autó is kell. Honnan kerítsek szerelőt este nyolckor? Tesóm, volt osztálytársak, végszükségben Apu. Miért van, hogy éppen mikor elhatározom, mostantól pasi nélkül, hogy éppen akkor kell nekem valami olyasmit megoldani, amiről pasi nélkül azt sem tudom merre induljak!

Tesóm nincs meg.

Apu nem ér rám.

Honnan szerezzek egy autószerelőt? Most!?

Naplóbejegyzés - 2009. március 15.
(Szerző: Kovácsovics Barbara Panna)


Mindjárt megörülők! Péter teljesen követhetetlenné vált! Sokat akarok?
Szeretném megtalálni az igaz szerelmet, de látszólag elérhetetlen. Szerelmi életem állandó válságban van.

Ma Antóniával ebédeltem, őt az egyetemi
évek óta ismerem egy kollégiumban laktunk. Ma sikeres ügyvéd, mindig tudja mit akar és legtöbbször el is éri a célját. Mindent teljes erőbedobással csinál, legyen az a legújabb munkája vagy a legjobb pasi megszerzése.

Nem jár az esze a házasságon, inkább élvezi az életet és erre büszke is, hisz ahogy ő mondja "A házasság nem garantálja a 'happy end'-et. Csak az 'end'-et". Azt tanácsolta nekem: próbáljak optimistán tekinteni az életre, rendezzem az érzelmeimet, legyek magabiztos. Felesleges összeveszni Péterrel, a peren kívüli megállapodás általában célravezetőbb...

Naplóbejegyzés - 2009. március 14.
(Szerző: Karácsony Barbara írása nyomán)

Délelőtt 10.20: Biztos, hogy nem fog hívni, nem tudok másra gondolni, csak a gyönyörű zöld szemére. Megbabonáz.

Nem tudom. Felhívjam? Ugyan már. Talán semmi értelme. Nem! A büszkeségem egy pasi miatt sem dobom félre. Majd Ő hív! Csak hívna már....

Este 11.23: Hát nem magyarázta meg! (Szerző: Kis Lenke írása nyomán)

Már nincs is rá szükség. Megértettem magamtól is.
Nem is tudom, hogyan akarhattam bármit is egy pasitól, aki azok után hogy megcsókolt, - mert igenis, azért is, Az csók volt, - másnap már kicsit sem figyel rám!

Naplóbejegyzés - 2009. március 13.
(Szerző: Szilvási Krisztián írása nyomán)

00.30 - Nem tudok aludni. Milyen királynő az, akinek két perc a húsz perc? - visszhangzik újra és újra Énke sóhaja a fejemben. Mert lássuk be, kedves Kata, a két perc úgy volt két perc, amennyi idő alatt a lágytojásból kőkemény fosszília szilárdulna.

Ezzel persze nem Pétert akarom védeni, hiába vette Énke erős bólogatásnak az általa sugallt igazságot. Mert egy királynőre igenis illik várni - két percet vagy húsz percet, egyre megy! (Egy Ricsi tudná, Péter nem)

A délután jár a fejemben: Summa summárum, leforrázva csüccsentem le az egyik asztalhoz, magam alá húzva tűsarkaimat. Kongott a kantin az ürességtől. Még a sarokban kialakított dohányzóhely sem köpte magából a füstöt, lévén magányosan légcserélt.

Most mit csináljak? - ezen agyaltam. Menjek vissza szégyenszemre? Körömcipő, smink le, elhasznált kétségbeesés fel? Vagy most az egyszer (először) legyek vagány, álljak a (tű)sarkamra és egyben Péter elé?

Aztán Ő majd rám néz azokkal a szédítő zöld szemekkel, mosolyra húzza a száját, és ezúttal a laza sziát után még esetleg...

- Szia Kata! Ugye Péterre vársz?

A kérdéssel minden, jól felépített tervem dugába dőlt, tudtam, éreztem...  Ricsi, Péter team-kollégája állt a hátam mögött.

- Ühüm... - préseltem ki magamból.
- Ügyfélhez ment.

Hát ennyi történt még délután.


Naplóbejegyzés - 2009. március 12.

Délután 5 óra. Péter ma kávézni hívott. Semmi körítés, semmi zavar, könnyedén, feszkó nélkül a válla fölött szórta a szavakat: Iszunk egy „kappucsínót"? Így kérdezte 2 p-vel, ezt hallani véltem.
Hogy miért akart Énke  belekötni az első normális pasiba (hónapok óta), arra ott, akkor nem akartam reagálni. Én elégedett volt. Péter szimpatikus, okos, és én  egyedül van (vagyok). Énke azonban megbízható, kicsit gonosz, de megbízható, ő az a belső hang, aki  valahonnan pontosan tudja, mit nem kellene megtennem, és mindig  igyekszik is figyelmeztetni. És ő az, aki ott ül a vállamon, miután igaza  volt/lett és vigyorog, azzal a bizonyos „én megmondtam" kajánsággal. Az  egyes számú pszichológusom szerint Énke a lelkiismeretem, őrzőm,  védőm, erkölcsi mércém és iránytűm, a kettes számú pszicho szerint az  Anyám. (Amúgy hozzá már nem járok.)

Szóval úgy indult találkozni fogunk. Ujjongtam - magamban. Igaz, csak a  munkahelyi kantinban, igaz, csak egy 60 forintos „kappucsínóra" hívott, de Ő, - Az Igazi  pasi. (Aki nyilván elfelejtette, hogy vasárnap randiztunk. Utálni akartam. Nem ment.)

Aztán beirányoztam magam a mosdóba. Rendbe szedni munkától szétzilált  királynői szépségem. Előhalásztam a táskámból a neszesszeremet és kirohantam a WC-be, csaknem fellökve a főnökömet, aki persze pont  most akart valami baromi fontosat kérdezni.  Amilyen az én formám, ketten is szépítkeztek a tükörnél.  Visszaoldalogtam a helyemre. A második próbálkozásra sikerült, egyedül  álltam a mosdóban. Rekordsebességgel szoknya a nyakamba,  harisnyaigazítás, papucs le, tűsarkú fel. Fogmosás. Szépítkezés: szemhéj, szempilla, rúzs, aztán dezodor, parfüm.  Szoknyámat a helyére rántottam, majd  fésű, hajtupír, hajlakk. Tényleg csak ennyi  volt. Kihúzott háttal, mint egy királynő vonultam az ebédlőbe.

Péter sehol. Üresen kongott a helyiség, s én  tűsarkakon, kikenve-kifenve egyensúlyoztam bizonytalan térdekkel,  leesett vállakkal és csalódott lélekkel a közepén. Asszem’ túl sokáig készülődtem a mosdóban. Talán.
De hát milyen pasi az, aki pár  percet sem tud a  királynőjére várni?

...

Aztán már nem is láttam ma. Eltűnt, és nem is hívott. Ricsi magyarázkodott - helyette. (Rendes srác)

Holnap elküldöm a fenébe. Igen, MEGTESZEM!!!
Vagy legalábbis megmondom neki a magamét. Vagy megkérdezem hová tűnt. Vagy... Megmagyarázhatná... (Énke vigyorog.)

Naplóbejegyzés - 2009. március 11.

Délelőtt 9.12. Egy egész tábla Milkát tűntettem el, faltam fel. És még el se indultam a munkába. Ezzel mindent leírtam.

Este 11.58. Ma nem is láttam.

Zsu szerint válságtanácskozás szükséges. Össze kell ülnünk kibeszélni a Péter-ügyet. De én ezt nagyon nem akarom. Először is nincs „Péter-ügy". Jobb lesz ezt belátni. Másodszor Krisz miatt. Krisz csak nekem árulta el, hogy szerelmes Péterbe. Én meg nagyokat hallgattam, míg áradozott róla. Egy hete lehetett. Nem mondtam el neki a randit. Hogy nekem is tetszik. Tudom, hogy kellene. Pocsék barátnő vagyok.
A kalóriaszámlálást felfüggesztem, úgyis már holnap van, és eszek egy kis csokit.

Ma felhívom Kriszt!

Naplóbejegyzés - 2009. március 10.

Este fél hét. Most szakadtam haza. Hullafáradtan.
Hát ma sem szólalt meg a telefon. Vártam egész nap. Tökéletes este után  egy újabb tökéletlen nap. Hol, mit rontottam el? Tegnapelőtt a randin  minden olyan jól ment...Mozi, kávézó, fesztelen beszélgetés. És a búcsú, a csók. Jó, puszi, - de a számra.
Talán nem  kellett volna a jövőbeli terveiről faggatni. Kátya, kampec. Ez a pasi  se engem akar.

...

Háromszor ment el ma az irodában az asztalom mellett. Nem állt meg.  Olyan lazán dobta oda a sziát, mint egy hete, amikor még csak kollégák  voltunk. Azt hittem, már többek lettünk.
Írni kellene egy mailt. Olyan  lazát, ahogy ő hajította felém a sziát.
Miért nem állítottam meg? Hogy vagy? Mi újság? Milyen egyszerű  kérdések, én meg csak mosolyogtam. Nem is emlékszem, visszaköszöntem? 
Tizenötször ellenőriztem működik e az asztalomon a telefon és félszázszor,  hogy él e a mobilom. Azokkal nem is volt baj.

...

Éjfélt ütött az óra. Korog a gyomrom és nem tudok elaludni. Terv kell! Holnap odaállok elé, mégiscsak tartozik egy magyarázattal.  Vagy a hallgatás, a nem telefonálás a válasz? Ennyi, nem jöttem be neki.
Péter, Péter, Péter... Nagy Péter. Nagy Kata. Hülyeség.
Mit csináljak?

 

Olvasóink írták

  • 1. AngelLilith 2009. december 26. 18:38
    „Ez a rovat most akkor működik vagy nem?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pucér szánkóverseny + galériával

Németország - Braunlage városában először rendezték meg a Meztelenül Szánkózók Bajnokságát. Tovább olvasom