Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Nagy-Britanniában beindult a fémtolvaj-biznisz

Az egyik londoni parkban álló szobrot 600 millió euróra (175 millió forintra) biztosították, de azokat, akik egy londoni parkban leszerelték a talpazatáról, csak a bronz ára érdekelte.
Barbara Heptwoth szobrának 2011 egyik novemberi éjszakáján történt eltulajdonítása egy olyan jelenségnek tünete, amely 840 millió eurónak (245 milliárd forint) megfelelő kárt okoz a brit gazdaságnak.

Ha beolvasztják – mint ahogy a rendőrség feltételezi – mindössze néhány ezer vagy száz eurót hoz a tolvajok konyhájára.

Bár a műalkotásnak felbecsülhetetlen értéke van, a piaci árak igencsak felbecsülhetők. A fémárak egyre nőnek: a vörösréz tonnánkénti ára meghaladta a rekordnak számító 10 ezer dollárt (2,2 millió forint). 2009 és 2011 között a fémércek árai duplájára emelkedtek.

Csatornafedelek, kábelek, csúszdák, katalizátorok, sírfeliratok, buszmegállók, tetők, síremlékek, kapuk, tűzlépcsők – a lopott tárgyak listája alaposan kibővült 2011-ben. Annyira, hogy a kormány megtiltani készül, hogy az ócskavas-kereskedők készpénzzel fizessenek, és emelni kívánja a lopásokra kiszabható pénzbüntetést. Az a szándék, hogy a büntetés arányos legyen az okozott kárral: a vonatok késésével, a megszakadt távközlési összeköttetéssel, a megrongált műemlékekkel és templomokkal.

A Scottland Yard októberben külön csapatot hozott létre Bexleyben, London egyik különösen érintett keleti negyedében, amelyben rendőrök, vasutasok és távközlési szakemberek közösen dolgoznak. A főváros többi részében a rendőrség fokozottabban ellenőzi a roncstelepekre járó gépkocsikat. Október óta hatvan tolvajt és orgazdát fogtak el.

Barbara Heptwoth szobrát az év végén lopták el.
Barbara Heptwoth szobrát az év végén lopták el.

A fémlopás jövedelmező, ámde nem veszélytelen foglalkozás. A londoni rendőrség szerint havonta két ember hal meg, amikor magasfeszültségű kábelt akar leszerelni, vagy a vasúti sínek közelében ügyködik.

A fémlopások jelentős károkat okoznak a közlekedésben. A brit vasutakat üzemeltető Network Rail 16 ezer óra késést jegyzett fel az elmúlt három évben. A közlekedési rendőrség listáján a fémlopás a terrorizmus után a második legsúlyosabb problémaként szerepel. A másik érintett terület a távközlés: a javítási munkák több napig is eltarthatnak, ha optikai kábelek károsodtak.

A rendőrségnek gyorsan kell fellépnie, mielőbb még beolvasztják a lopott fémtárgyakat. Január 13-án London északi részében így sikerült megmenteni 1000 alumínium söröshordót.

Legyen szó emléktáblákról vagy műtárgyakról, a veszteség pótolhatatlan. Szerencsére "az én szobraim nagy része monumentális, így szinte lehetetlen elmozdítani őket" – mondta Angela Conner szobrászművész.

Olvasóink írták

  • 5. knifemaster 2012. február 04. 10:58
    „Miből áll össze ez a 245 milliárd forintnyi összeg,miközben ez a műalkotásnak nevezett fémhalmaz felbecsülhetetlen értékű?”
  • 4. Alexandra21 2012. február 04. 04:49
    „Az egyik londoni parkban álló szobrot 600 millió euróra (175 millió forintra) biztosították, de azokat, akik egy londoni parkban leszerelték a talpazatáról, csak a bronz ára érdekelte.

    Nagyon eros a forint,majdnem 4x mint az euro:)”
  • 3. anikopeter 2012. február 03. 23:02
    „"fémtolvaj-biznisz"

    fémtolvajok adására-vételére szakosodott új kereskedelmi iparág.
    Nagy-Britanniában természetesen.”
  • 2. Madarász 2012. február 03. 22:04
    „Vagy kivándoroltak az itteni "szegény üldözöttek", vagy műkritika volt, valakinek nem tetszett a szobornak csúfolt izé.”
  • 1. tovari 2012. február 03. 21:40
    „hehe a kultúra része ott is :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hajós zsűrizhet a Csillag születikben

A Csillag születik zsűrije változik, egyedül Hernádi Judit marad. De kik lehetnek a többiek? Tovább olvasom