Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -2°C Még több cikk.

Mivel tömték Szent István korában a hasukat?

Augusztus huszadika István királyunk és az új kenyér ünnepe. Legyen bármennyire meglepő, a kapcsolódási pont a két ünnep között a magyar emberek egyik legkedveltebb elfoglaltsága: az evés. Múltidézésünk a korabeli "magyar kerti partikról".



Mindez - mármint az evés - persze cseppet sem szégyen, így volt ez már honfoglalásunk idején és az Árpád-korban is. Mikor a magyarok megérkeztek a Kárpát-medencébe, hihetetlenül gazdag földet találtak.

"Isten paradicsomának vagy a hírneves Egyiptomnak látják"

Egy tizenkettedik századi utazó szerint "ezt a régtől Pannóniának nevezett tartományt (…) oly gazdagnak ismerik természettől fogva virágzó szépsége és földjeinek termékenysége miatt, hogy szinte Isten paradicsomának vagy a hírneves Egyiptomnak látják".

A teljes képhez tartozik, hogy az írást készítő német püspök az itt élőkről már korántsem nyilatkozott ilyen nagy lelkesedéssel.


Lovagi (középkori) éttermekben lehet ismerkedni őseink gasztronómiájával.
Lovagi (középkori) éttermekben lehet ismerkedni őseink gasztronómiájával.


No, annyi baj legyen, az azonban bizonyos, hogy őseink teljesen más környezetben találták magukat, nemcsak kulturális, hanem gasztronómiai értelemben is. Mást és másképpen termesztettek, készítettek el a Kárpát-medencében, mint a baskíriai őshazában.

"A lakoma után meghajigálták egymást marhacsontokkal"

Egyik legkorábbi forrásunk, az Ekkehard-krónika beszámol a tizedik századi kalandozók étkezési szokásairól.

"Néhányan tüzet raktak a szabad ég alatt, és hatalmas nyársakon forgatva húst sütöttek. A hús másik részét bográcsban főzték puhára, miközben hihetetlen mennyiségű bort ittak. A lakoma után meghajigálták egymást marhacsontokkal, s ezzel kezdetét vette a vígasság."

Még azt is tudjuk Heribald testvér tollából, hogy a szentgalleni portyán – a csodás alpesi város a mai Svájc területén található – nyárson sült marhát, s bográcsban készült, gulyásszerű ételt lakomáztak a kalandozók.

Igaz, úgy tűnik, a korabeli magyar "kertiparti" nem nyerte el teljes mértékben szerzetesbarátunk tetszését, dehát ezt érthető is, hisz őseink nem csupán csontokat hajigáltak, de előszeretettel használták a nyílvesszőt is.

Éti csiga és sós osztriga az ínyenceknek

Szent Istvánnal és a keresztényi hit felvételével alapjaiban változott meg minden, többek közt, a dínom-dánom hangulat is évszázadokra megszűnt.

A kolostorok építése, alapítása, egyáltalán a vallásos élet kialakulása jelentősen befolyásolta az étkezési szokásokat. Magyarország szerencsére mindig bővelkedett folyókban, merthogy ekkoriban jött el a halak ideje, a gyakori böjti napok alatt ugyanis tilos volt húst fogyasztani.

A dömösi adománylevélből tudjuk, hogy a halászoknak csak a pannonhalmi kolostornak hat-nyolc tonna halat kellett szállítaniuk évente.

A halfajok közül a viza, a tok volt a legkedveltebb, de régészeti kutatások során találtak már fésűskagyló- és osztrigahéjakat is. Ezek az ínyencségek sós hordókban az Adria partjáról érkeztek hazánkba. (Érdekesség, hogy Dalmáciában a kagyló és az osztriga volt a legszegényebb jobbágyok mindennapi betevője.) Különleges csemegének számított az éti csiga és a rák is.

Látványos tálalás bearanyozott fogakkal

A böjti napok ellenére a legelterjedtebb étel továbbra is a hús maradt. Főleg a szarvasmarha-, disznó-, kacsa-, lúd-, bárány- és kecskehús fogyott, míg a pulyka- és pávahúst csak a legtehetősebb földesurak engedhették meg maguknak.

A vadmadarak közül elsősorban a tőkés récék, a foglyok és a fajdok estek áldozatul.

A vadsülteket általában igen látványosan, a szarvast, az őzt és a nyulat bundájukban, a szárnyasokat tollaikkal tálalták fel. Az asztalra kerülő állatok fogát, szarvát, patáját és nyelvét pedig gyakran bearanyozták, s díszítésnek használták.

Hála a levantei kereskedelmi útvonalnak

A köret kenyér volt, mely a kovásztalan lepényből eredt, s nagyméretű, lapos cseréptálakban sütötték.

A régi és egyben mai kalácsfonás-formák, valamit a kenyér közepébe nyomott köldökszerű bemélyedés a termékenység ősi jelképét szimbolizálták, mutatva, hogy az életnek is nevezett, gabonából készült kenyér az ember legfontosabb tápláléka.

A tizenharmadik századi kertek többségében már termesztettek bazsalikomot, zsályát, rozmaringot és majoránnát is, míg a levantei kereskedelmi útvonalnak hála hamarosan sáfrány, bors, gyömbér, szegfűszeg és ánizs is feltűnt a vásárokon.

Szakácsdinasztiák és falvak

Az Árpád-házi királyaink idején a szakácsok nagy megbecsülésnek örvendtek, sokuk nemesi címig vitte, de arra is akadt példa, hogy kenyérsütőmester tanácsúrrá avanzsált.

A középkorban hosszú évtizedeken átívelő szakácsdinasztiák forrtak ki, akik önálló rendbe tömörültek, sőt, tiszteletükre külön szakácsfalvak jöttek létre. Erre utal Somogyban a Nagy-, Külső- és Királyi-Szakácsi, valamint Szakács-Kölked falvak elnevezése.

A legnagyobb lakomák a koronázási ünnepségekhez kötődtek; a ceremóniát követően a vendégsereg végigvonult a koronázóváros, Székesfehérvár utcáin, lovaggá ütöttek néhány szerencsést, s indulhatott a mulatság. Természetesen a leghíresebb szakácsok főszereplésével!

(Az íráshoz Dr. Csapó Katalin történész "Királyi lakomák" című tanulmányát használtuk fel.)

Olvasóink írták

  • 2. szabotázs 2009. augusztus 21. 18:38
    „Biztos nem kokainnal teli tasakokkal tömték a hasukat, mint az nő aki Bp-en csíptek nyakon teli hasal!:) hahaha”
  • 1. Primax 2009. augusztus 20. 21:20
    „" És elégedett vala az Úr, és ők lakmározának bárányt és lajhárt és málét és sós ringlit babbal és orángutánt és zsenge gyökereket és gyönge szekereket..."
    / Fegyverek Könyve 2. fejezet 9. -21. / :):):)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝István szerepe lelki töltetet ad˝

˝Az államalapító ünnepén egészen különleges hangulata van az István, a király rockoperának. Ez a szerep a maximumot hozza ki a színészből˝ – nyilatkozta Feke Pál, a Társulat musicalszínésze, énekese. Tovább olvasom