Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

`Mindennap vertek`- kiszabadított rabszolga Magyarországon

Magyarország - Vajon létezik még rabszolgaság a 21. században? Sajnos igen: többek között Szudánban, Mauritániában és Burmában is. Saját szörnyű tapasztalatairól számol be a fekete-afrikai Simon Deng volt dél-szudáni keresztény rabszolga hamarosan hazánkban.



Három és fél év rabszolgaság – az egykori rabszolga rémálma még ma is tart. A Magyar Katolikus Rádió riportere elkísérte Simon Denget svájci körútján, ahol interjút készített vele. Ebből közlünk egy részletet:

– Milyen volt a rabszolgasors? Mit kellett tennie hajnaltól éjfélig?

Simon Deng: Eleinte elhittem, amit ígért, amikor elhozott Délről. De három nap múlva megkérdeztem a családot, akiknek átadott, hogy hol van az a férfi, aki azt ígérte, hogy hazavisz Délre a szeretteimhez.



Interjú Simon Denggel az amerikai Stanford Egyetemen.



"Ők megvertek, hogy abbahagyjam a sírást, és végre elhallgassak"


De a válasz az volt, hogy ne kérdezzek semmit tőlük, mert engem ajándékba adtak nekik. Ez a szó, hogy ajándék, megragadt a tudatomban, és soha többé nem felejtettem el. Egy szavukat sem hittem el, hiszen Lai mást mondott nekem.

Nem, nem, ezek itt hazudnak – mondogattam magamnak, és újra sírni kezdtem. Lait kerestem, és azt kérdeztem, hol lehet?

De ők megvertek, hogy abbahagyjam a sírást, és végre elhallgassak. Nem volt könnyű, és ez csak a terror kezdete volt. A kínzás kezdete volt. Rabszolgalétem kutyaéletének kezdete volt.

Igen, ők azt tették, amit tettek velem. Senki sem fogta vissza őket, amikor fenyegettek és ütlegeltek. Állandóan vertek, és nekem némán kellett tűrnöm.


Simon Deng a volt amerikai elnökkel, Bushsal.
Simon Deng a volt amerikai elnökkel, Bushsal.


"Igen vagy verés. Igen vagy korbács"

De belül nem volt béke bennem, hiszen azt mondták, hogy ajándék vagyok, és visszamehetek a szeretteimhez.

Ez visszhangzott bennem, és nem tudtam lenyelni, ami velem történik. Engedelmeskednem kellett a parancsaiknak, és mindennek, amire kényszerítettek.

Csak egyetlen szót válaszolhattam, és ez az igen volt. Nem volt választásom: vagy igent mondok mindenre, vagy megkínoznak. Igen vagy kínzás.

Igen vagy verés. Igen vagy korbács. Én keltem legkorábban, és én feküdtem le legkésőbb. Az állatokkal együtt aludtam, olyan helyen, ami nem embernek való.

Még ágyam sem volt. Nekem kellett tisztán tartanom az istállót. A faluban nem volt folyóvíz.

Mit forgattál a fejedben? Miért nem ugrottál gyorsabban?

Az emberek a Nílusra jártak vízért, és szamarak hordták a nehéz vizeskannákat. Ez most az én feladatom lett. Gondolják meg, ez a fizikai munka nem egy kilenc éves gyereknek való.

De nekem nem volt választásom. Minden erőmmel meg kellett tennem: néhány métert mentem a nehéz vizesvödörrel, pihentem egy kicsit, aztán újra nekiindultam.

Azért is korán kellett kelnem, mert túl sok munka várt rám. Az embernek azonban ennie is kell: én viszont csak maradékot kaptam, ha volt. Csak erre számíthattam három és fél éven át. Állandóan vertek, akkor is, ha semmi rosszat sem tettem.

Azt mondhatják erre: amikor hívtak, miért nem mondtad hangosabban, hogy igen? Mit forgattál a fejedben? Miért nem ugrottál gyorsabban?

Az ok azonban nem ez, mert mindig csak ok nélkül, pusztán büntetésből vertek.

"A könyörület szót azonban nem ismerték"

A gyerek szó arabul duk, ami rabszolgát jelent. Aztán szórakozásból is vertek. Nem védekezhettem, csak azért könyörögtem, hogy ne verjenek túl sokáig.

A könyörület szót azonban nem ismerték. Nem volt barátom, akitől segítséget kérhettem volna. Nem volt barátom, akivel beszélgethettem volna.

Egyedüli barátaim a türelem, és a remény voltak.

Abban hittem, hogy egy nap Isten megelégeli ezt, és küld valakit, hogy ez a 9 éves gyerek ne szenvedjen tovább, és ne kelljen keresztülmennie azon, amit eddig elszenvedett."

Az interjú teljes szövege hamarosan hallható a Katolikus Rádióban.


Simon Deng magyarországi körútjának állomásai

2009. Március 23. (hétfő):

08:00 óra Fót: Közösségi Ház (Vörösmarty u. 2.)

17:00 óra Budapest: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar (VIII. Szentkirályi u. 28.), II. János Pál Pápa Díszterem

20:00 óra Budapest: Szalézi Rendház (III. Bécsi út 175.)

2009. Március 24. (kedd):

09:00 óra Székesfehérvár: Szent Imre Általános Iskola (Budai u. 4.)
10:00 óra Székesfehérvár Szent István Művelődési Ház (Liszt F. u. 1.)
18:00 óra Székesfehérvár Szent István Művelődési Ház (Liszt F. u. 1.)

2009. Március 25. (szerda):

11:00 óra Nagyvárad: Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium (Saguna u. 2.)
17:00 óra: Svetits Katolikus Gimnázium (Szent Anna u. 20-26.)

2009. Március 26. (csütörtök):

12:00 óra Eger: Keresztény Ifjúsági Klub és Galéria (Széchenyi u. 5., Érsekudvar)

17:00 óra: Vác: Egyházmegye Közösségi Háza (CREDO-HÁZ, Kossuth tér 4.)

Március 27. (péntek):

11:45 óra Szeged: Piarista Gimnázium (Bálint S. u. 14.)

17:00 óra Szeged: Katolikus Ház (Dugonics tér)


Olvasóink írták

  • 3. tid 2009. március 05. 19:22
    „Bírom ezeket a cionista dumákat :D Most hogy jöttek ide a zsidók? Zsidók különben még soha nem öltek semmilyen más etnikai vagy vallási csoportba tartozó embereket, ugye?
    Különben ettől megyek egyszer a falnak. Itt soha senki nem felelős semmiért...
    A néger mondja, hogy biztos azért csesztetik, mert néger, a cigány ugyanezt mondja. A zsidók meg ugye nem felelősek semmiért! Egyedül csak a snassz mezei keresztény fehér bőrű nem tud mit mondani. Hallottál már olyat, hogy biztos azért lett a 8millás lakáshitel 11 milla, mert magyar vette fel? Ugye nem...
    Bírom, hogy mindenki fasisztázik, meg rasszistázik és mutogat, de arra nem gondol, hogy ha ezt nem tenné és ugyanazt a szekeret tolná, mint a nagy magyar átlag, senki nem venné észre a hovatartozását! Mellesleg megjegyzem, a magyar a legbefogadóbb nemzet!
    Mielőtt még én is le leszek rasszistázva, én nem vagyok az. Én valóban nem látom az emberek színét. Cigány negyedben lakom, zsidó a szomszédom, a másik külföldi. A szembe szomszédom k.rvákkal műveltette az előkertjét, fél nyáron azon röhögtünk, de sajnos közben agyonlőtték...”
  • 2. ASHER 2009. március 05. 18:19
    „ooohhhhh!!hat majd "egyesek" ezt is rafogjak majd a zsidokra!!!mi sem egyszerubb mint rankfogni mindent ami
    rossz!!!!
    csak halkan es labujjhegyen hozzateszem;- a keresztenyek oltek mar a zsidoikat,mondvan "isten igy akarta"!!
    jo volna talalkozni azzal az eszement barommal akinek isten ezt parancsolta,szemelyesen!!!!”
  • 1. tid 2009. március 05. 18:10
    „Nagyon sajnálatos dolog, ami vele történt és nem szabadna ilyennek előfordulni!
    De azt gondolom, hogy nem ezzel kellene foglalkozni, hanem azzal, hogy Magyarországon is vannak rabszolgák! Miért nem azzal foglalkoznak, hogy itthon is volt arra precendens, hogy idősödő embereket vertek, megaláztak, kifosztottak és munkára kényszerítettek és télen fűtés nélküli kamrában lakattak? Inkább ezeknek az embereknek hallgatnám végig a történetüket! Kit érdekel, hogy mi történik több ezer kilométerre tőlünk, ha ezek a szomszédunkban is előfordulhatnak? Ja, hát tudom miért! Mert szegény négereket kell sajnáltatni, nehogy már a hazánk fiait sajnáljuk, a végén még kiderül a magyar rabszolga tartókról, hogy cigányok!
    Vagy mondjuk a magyarság nagy százalékáról is beszélhetünk, akik éhbérért dolgoznak napi 8-16 órát és mégis alig tudják eltartani a családjukat. Vagy a nyugdíjasokról is beszéljünk, akik végigdolgozták az életüket és önkényesen megcsapolták a bukszájukat. Meg a jogaikat korlátozva próbálják ellehetetleníteni a munkavállalásukat. Milyen alapon próbálják elapasztani a nyugdíjukat, ők azért már megdolgoztak egy életen keresztül! Ha meg épek és egészségesek és dolgozni akarnak, hagyni kell, és inkább örülni, hogy nem a kórházi ápolásukat kell fizetni!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több kilónyi szemölcsöt távolítottak el a faemberről (Fotó!)

A faemberként elhíresült jávai Dede Koswara az elmúlt húsz évben küzdött ritka betegségével: testét… Tovább olvasom