Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Milliárdos gázolajlopás a MÁV-nál

A gázolaj csaknem felét ellopják a mozdonyokból a magyar vasútnál - írja a Magyar Nemzet szakértőkre hivatkozva.

Évente emiatt ötmilliárd forint lehet a kár. Egy munkaanyag szerint például az üzemanyag-kiadó berendezéseken mért mennyiségnél átlagosan 14 százalékkal kevesebb kerül bele a mozdonyok tankjába - írja a lap. Figyelemre méltó adat az is, hogy állásidőben az üzemanyag 26 százalékát fogyasztják el a mozdonyok.

Előfordul az is, hogy egyes mozdonyvezetők barkácsolt szerkezetekkel 40-50 liter üzemanyagot lopnak alkalmanként. Ezt a mozdony 4000 literes tankjának szintjelzője nem is érzékeli azt. A lap szerint ha kiderülne, hogy a mozdonyok hajtására szánt gázolajat más célra használják, akkor éves szinten milliárdnyi áfát kellene befizetnie a vasúttársaságnak az államkasszába. A cég ugyanis mint környezetbarát szolgáltató a teljes üzemanyag-mennyiség után visszaigényelheti az áfát.

Olvasóink írták

  • 13. anuvuk 2009. május 22. 17:05
    „Még nem egészítették ki a hiányt a nyugdíjas szelvénnyel, a két 90-est most vettem igénybe.
    Ez már tényleg döbbenet, a lopást nem a nyugdíjasok okozták, mér azokat akarják büntetni.”
  • 12. miracle 2009. május 22. 16:51
    „Kalajka,
    írsz pár hülyeséget
    "Azonnal láthatja ha valami nem üzemszerű,pl: álló helyzetben fogy az üzemanyag"
    Álló helyzetben ugyanúgy jár a motorja. Üzemszerűen. És egy tolatómozdony elég sokat áll, mondjuk akár 12 óra alatt több százszor fél-1 percet is.
    "Egy 4000 literes tankból nem lehet el lopni 40-50 liter gázolajat úgy,hogy azt a színt jelzőn ne mutatkozzon meg"
    Te látod pl egy autó analóg szintjelzőjén, ha a 40 literből 0,4 elfogy?
    Egyébként is hiába a sok biztonsági kütyü, meg GPS, ha a gázolaj a töltő és a mozdony közötti "úton" tűnik el.”
  • 11. frenkycom 2009. május 22. 15:39
    „Ja és a normát sehol nem javitják fel.....”
  • 10. frenkycom 2009. május 22. 15:38
    „Ez nagyon nagy hir mindig is igy működött csak soha senki nem tett ellene”
  • 9. Csodaszarvas 2009. május 22. 14:59
    „Ajaj Kalajka te nagyon írod a védöbeszédeket,picikét gyanús már:)! Hidd el ahol van egy kis lehetöség ott a magyar ember megoldja a jövedelemkiegészítését!”
  • 8. Kalajka 2009. május 22. 14:32
    „Ez csak a dolgozók bemocskolása és rágalmazása.Ha valaki lopna könnyedén tetten érhetnék.Egyébként meg olyan anyag van az üzemanyagba keverve amiről könnyedén fel ismerhető.A benzinkúton ilyet nem tesznek bele.Ha lopnak kapják el őket,ha meg nem akkor nem kellene rágalmazni sem.Nem evvel kellene elterelni az emberek figyelmét a milliárdos sikkasztásokról,ami a máv vezetőség zsebébe vándorol.”
  • 7. Kalajka 2009. május 22. 14:27
    „Nincs szükség vagyonosodási vizsgálatra,mert annak több összetevője is van.Csak le kell ülni a gép elé és a gyanus dolgozók mozdony adatait megfigyelni.Azonnal láthatja ha valami nem üzemszerű,pl: álló helyzetben fogy az üzemanyag.Akkor csak egy telefon és azonnal tetten lehet érni őket.Egyébként a cikk fele hülyeség.Egy 4000 literes tankból nem lehet el lopni 40-50 liter gázolajat úgy,hogy azt a színt jelzőn ne mutatkozzon meg.Egyébként minden mozdonyvezetőnek van saját kártyája amivel tankol.A tankolás idejét és az üzemanyag mennyiségét számító gép rögzíti.Minden szolgálat végén írni kell mennyit dolgozott és fogyasztott a gép.Elég csak ezeket a bejegyzéseket figyelni és máris megvan ki érzi sajátjának az üzemanyagot.Nem bonyolult dolog.”
  • 6. jockey 2009. május 22. 14:18
    „Lehet, hogy nem a közalkalmazottak évi 12 db 50%-os utazási kedvetményének elvételével kellene megmenteni a MÁV-ot? Egyébként azokat a vezetőket, akik eddig mindezt tétlenül tűrték, hútlen kezelés miatt simán felelősségre lehetne vonni.”
  • 5. dr73 2009. május 22. 12:59
    „Azt is ellenőrizni kellene,hogy ki mennyire gyarapodott a fizetéséhez képest.Na akkor meglesznek a bűnözők.”
  • 4. Kalajka 2009. május 22. 12:57
    „Ezek csak feltételezések,vagy ha úgy jobban tetszik rágalmak.A MÁV hatalmas összegeket költ arra,hogy a mozdonyait olyan berendezéssel szerelje fel ami segítségével a netről nyomon tudja követni az adott mozdonyt.Láthatja mikor merre jár vagy épp hol ácsorog,de megtekintheti az üzemanyag fogyást és a mozdony egyéb műszaki paramétereit.A nagy tartályos mozdonyok már mind fel vannak szerelve ilyen berendezéssel.Ami azt is tudja figyelni mekkora nyomással áramlik a motorba a gázolaj.Ráadásul ez a berendezés két tartályból üzemel.Mind kettőben meg kell,hogy egyezzen a nyomás.Ha az egyikből lopnának a másikban kisebb lenne a nyomás és ezt a berendezés azonnal jelezné.Ezek után csak az a kérdés ha lopnak a dolgozók és ez nyomon követhető akkor miért nem érik őket tetten?”
  • 3. peskaneo 2009. május 22. 11:31
    „A Gaskó is biztos valami böszme nagy dízel kocsival jár... Állítsa meg a lopást, aztán ki tudja fizetni a fejenként 250.000,- Ft -ot. Vagy adjon 1000 literes gázolajkupont, a dolgozók ugyis tudják hol lehet beváltani...”
  • 2. MTT 2009. május 22. 10:25
    „legalább megmutatták, hogy lopni is tudnak, nem csak sztrájkolni!”
  • 1. fhege 2009. május 22. 09:05
    „A kár öt év alatt 25 milliárd, tíz év alatt 50 milliárd Ft.
    Évi öt milliárd Ft , azaz 25.000 m3.
    Ha 500 alkalmazott fér hozzá - azt tételezzük föl, hogy egyáltalán beletöltik a mozdonyba, bár minek bonyolítani -50 m3/fő a lopási norma. Ez feketén is évi 10 millió Ft nagyon fekete jövedelem. Ebből akár százmilliós fekete vagyonok is keletkezhettek, amelyek nem adóztatandók, hanem elkobzandók.

    APEH, GKM:
    Meg kell harározni azoknak a munkavállalóknak a körét, akik a szállítóknál, MÁV-oldali beszerzésnél kapcsolatban lévők körét, akik az elmúlt 10 évben beszerzési oldalról ráláttak, intéztek, engedélyeztek üzemanyagbaszerzést.
    Meg kell határozni az üzemanyag felhasználásért felelős és a felhasználásban résztvevő MÁV munkavállalókat, akik hozzáfértek tárolókhoz, járművekhez.
    Vagyongyarapodási vizsgálatot kell végezni - erre az informatikai eszközökön tárolt, megőrzött adatok legalább tíz évre rendelkezésre állnak.

    A MÁV-nál biztosan csak az olaj nincs lebetonozva vagy megtüzesítve?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Műtőből tolták ki: Molnár Anikó elvesztette magzatát?

Anikó gyereket vár, kürtölte világgá csütörtökön egy nagy példányszámú hetilap. A Bors egyik… Tovább olvasom