Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Megvan a Miss Balaton 16 döntőse

A 16 hölgynek három castingon kellett helytállni, ahol különféle feladatok teljesítésével bizonyították: helyük van a legszebbek között.
Többfordulós megmérettetés után összeállt a Miss Balaton by Cosmopolitan döntős csapata. A 16 hölgynek három castingon kellett helytállni, ahol különféle feladatok teljesítésével bizonyították: helyük van a legszebbek között.
 
A szépségversenyre májusban jelentkezhettek a lányok, majd háromfordulós kiválasztási folyamatban vettek részt. Az utolsó castingon például egy-egy személyes interjú keretében általános műveltségi és napjaink közéleti eseményeit érintő kérdésekről beszélgettek a versenyzők a zsűrivel.

A gyönyörű lányok a top 100-ból kerültek a legjobb 50, majd 32 közé, és most már megvan a döntősök névsora is. Közülük kerül majd ki a Balaton királynője augusztus 15-én Balatonfüreden. Addig még egy kétnapos fotózás és egyhetes felkészítő tábor vár a mezőnyre, ahol többek között Epres Panni, Iszak Eszti, a VIVA műsorvezetője, Horváth Éva és Seres Attila készíti majd fel a szépségeket a látványos fináléra.
 
A verseny győztesének főnyereménye egy Toyota Aygo, valamint egy éven keresztül havi 100.000 forint lesz. Az első udvarhölgy 500.000 forint értékű utazási utalvánnyal, a második udvarhölgy 300.000 forint értékű belföldi üdüléssel gazdagodik. Keresik a Miss Balaton by Cosmopolitan közönségdíjasát is: a verseny hivatalos Facebook oldalán lehet majd szavazni, és a nyertes egy 100.000 forint értékű utazási utalványt kap.

A lányok fotóit ide kattintva találod meg >>

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Katy Perry nem tetszik az apácáknak

A a popsztár szeretne megvenni egy Los Angeles környékén álló kolostort, hogy abból varázsoljon új… Tovább olvasom