Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Megvadult a kerekesszék, száguldott a nagyi

A cornwalli rendőrök mentettek meg egy 87 éves nőt egy esetleges végzetes balesettől, elszabadult ugyanis elektromos kerekesszéke.

A délnyugat angliai Perranporthban lakó Eileen Bishop férjével a templomba tartott, amikor ahogy párja mondta, "eltűnt a radarképernyőről." A riasztott rendőrök nyolc kilométerre a házaspár házától, egy közúton találtak rá a száguldozó asszonyra.

Férje elmondta, hogy éppen beállították háromnegyedre a "robogó" gyorsaságát, amikor az teljes sebességgel kilőtt, és faképnél hagyta őt. "Hiába kiabáltam utána,az asszony egy kicsit süket. Utána sem tudtam szaladni, mivel már háromszor volt bypass-műtétem" - magyarázta.

Miután hiába keresték a szomszédokkal az asszonyt, a rendőrséget riasztották. A rendőrök úgy bukkantak a nyomára, hogy egy motoros riasztotta őket, mondván egy kisjárgány cikázik a főúton.

Bishop asszony nem igazán emlékszik arra, hogy történt az eset. "Elvesztettem őt. Az igazat megvallva, félig aludtam" - idézte őt a The Daily Telegraph honlapja.

Egy rendőrtiszt segített neki hazatalálni, a visszavezető út azonban egy órán át tartott, mert akkor már a jármű a normális tempóban működött.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Facebook-balhé: magáévá tett minket a közösségi oldal

Cambridge-i kutatók bírálták a Facebookot, mert szerintük ígéreteik ellenére sem sikerült… Tovább olvasom