Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Megtörte a csendet a Republicból kivált gitáros

Van élet a Republic után: új klip, kislemez, októberben megjelenő album, és akusztikus koncert a Petőfi rádióban. Tóth Zoli az egykori sikercsapat alapító tagja, hangszerelője és dalszerzője a múltba nézés helyett a jövőbe tekint.
Új albummal jelentkezik Tóth Zoltán gitáros dalszerző, a Republic zenekar egykori alapító tagja, a csapat számos slágerének szerzője, aki a zenekar 1990-es alapítástól 23 éven keresztül, Cipő tavasszal bekövetkezett haláláig a zenekar oszlopos tagja volt. Nevéhez köthető a Republic jellegzetes hangzása, a folk, a rock és a beat elemeivel kevert dalok, albumok védjegyszerű hangszerelése, valamint számos sláger is.

Cipő márciusi tragédiája után Zoli nem csatlakozott a zenekar folytatásának tervéhez mivel azt nem érezte méltónak a Republic örökségéhez, így az új énekessel felálló formációt inkább hátrahagyva, szólópályafutás mellett döntött. Ennek eredménye a GrundRecords gondozásában október 18-án megjelenő 12 saját dalt tartalmazó Húsvéti hó című album.



„Hosszúra nyúlt a tél az évben. Vártuk, hogy a Húsvét átvezessen bennünket a nyárba, ahogy az mindig szokott lenni. De most esett a hó.. Tudtuk, hogy a ragaszkodó múlt most majd sokáig nem ereszt… Legyen szerencsénk, hogy az összeomlott, eltemetett világ egyszer tiszteletre méltó emlékké legyen. Hogy lehessen jövő…"– meséli a dal kapcsán gitáros-zeneszerző.

A nagylemez dalaiban megtalálható a Repbulicból is jól ismert hangulat, ugyanakkor lesz rajta modern, britpop ízű táncolós darab is. Zoli az album megírásakor még szólólemezben gondolkodott, de a munkálatok során megszilárdult körülötte egy állandó tagságú csapat, a Köztársaság Park. A szeptember elején leforgatott klipben már ez a formáció látható.

A nyitóképet Horváth Balázs készítette.

Olvasóink írták

  • 1. Rinpócse 2013. szeptember 28. 19:30
    „Le a kalappal Zoli előtt,van mersze továbblépni,Cipő nélkül nincs Republic .Sajnos.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lakatos Márk modellként a kifutón

Lakatos Márk, Magyarország legismertebb stylistja egy rövid időre belebújik a modellek bőrébe, ugyanis az V. Marie Claire Fashion Days-en ő lesz az egyetlen férfi sztármodell a kifutón. Tovább olvasom