Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 21°C Még több cikk.

Megölte két gyermekét, hogy bosszút álljon a férjén

32 évnyi fegyházbüntetésre ítélték kedden East Sussex-ben azt a brit nőt, aki tavaly megölte két kisgyermekét, hogy ezzel álljon bosszút a férjén.
A nő összeveszett a férjével, aki el is költözött és új szeretőt talált magának. A feleség ezt úgy értelmezte, hogy már nincs esélyük kibékülni.

Fiona Donnison úgy állt bosszút a férjén, hogy megölte közös gyermekeiket. Egy este miután lefektette a három éves Elise-t és a két éves Harryt, az ágyneművel megfojtotta mindkettejüket. Másnap a rendőrségre ment, ahol bevallott mindent.

Harry és Elise életét édesanyjuk oltotta ki.
Harry és Elise életét édesanyjuk oltotta ki. Fotó: Daily Mail.

Fiona tárgyalása kedden ért véget azzal, hogy 32 év börtönre ítélték.

A gyerekgyilkos asszony ügye azonban lehetséges, hogy még folytatódik. A párnak korábban volt egy másik kislánya is, Mia, aki 2004-ben egy éves korában halt meg. A mostani tárgyalás során felvetődött, hogy a kislány halálát is az anya okozhatta.

Olvasóink írták

  • 1. Madarász 2011. augusztus 11. 07:36
    „32 év? A saját gyerekeiért? Az ilyet nem szabadna anyának nevezni!

    Minimum tényleges életfogytiglant kéne neki adni!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fiú lesz vagy lány? Már 7 hét után kiderülhet

A terhesség hetedik hetétől kockázatmentesen megállapítható a magzat neme egy több tanulmány alapján készült elemzés szerint. Tovább olvasom