Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Megölte apja terhes barátnőjét a 11 éves kisfiú

Féltékeny volt a nyolchónapos terhes nőre, ezért lelőtte, majd mintha mi sem történt volna, iskolába ment - írja az 5perc.hu internetes portál.
Jordan Brown (11) pénteken látszólag ugyanúgy tette a dolgát, mint bármely másik napon. Felvette az iskolatatyót, leült a sulibuszon, és várta, hogy kezdődjön a tanítás. Azonban ezelőtt a szokásos rituálé előtt valami kirívó dolgot tett.

Bement apja hálószobájába, ahol annak nyolchónapos terhes barátnője aludt, és a 20-as kaliberű shotgun-jával fejbe lőtte a 26 éves Kenzie Marie Houk-ot, aki azonnal meghalt. Az eset Wampumban, Pennsylvaniaban történt Amerikában.

Jordan Brown (11)
Jordan Brown (11)


A gyereket szombat este kapcsolták le a hatóságok, miután Jordan fél napig rossz irányba terelte őket. Elbeszélése alapján reggel látott egy titokzatos fekete autót a házuk előtt (micsoda krimibe illő gondolatmenet). A fiú húga viszont más emlékmozaikokat adott át a rendőrségnek. Ő ugyanis észrevette, amint a bátyó reggel a pisztolyával mászkál a házban, majd egy nagy durranást is hallott.

Talán megfékezhették volna

Ezután megtalálták a szervek Jordan fegyverét a szobájában, és nem volt kétség, ki lőtte le a terhes nőt. Az indíték: féltékenység. A srác egyik barátjának már mesélte korábban, mit szeretne tenni, de az nem hitte, hogy komolyan beszél. Pedig sejthetett volna valamilyen komoly szándékot a kis Brown szavai mögött, mert a család bevallása szerint is problémás a gyerek.

Mindenesetre egy jó ideig nem lesz gond vele, mert valamilyen elzárt helyen fogja tengetni a napjait.

Olvasóink írták

  • 9. B.Kata 2009. február 25. 06:43
    „Csúcs, jobbnál jobbak a hírek:)
    És mivel mindez ilyen hírverést kap, napok kérdése, és ugyanezt a sztorit olvashatjuk majd, csak jancsika lesz a főszereplő....

    Kíváncsi lennék azért az előzményekre, a háttérre...
    Vagy nem, inkább nem, bele se akarok gondolni milyen "mintacsalád" lehetett...”
  • 8. ideals 2009. február 24. 18:49
    „Ha egy családban egy ekkora gyerek csak úgy pisztolyt tarthat, ott a szülőt kell elővenni elsősorban.. - még jó, hogy nem lőtte halomra a családot, bár egy kis "felkapom a vizet" - és máris megtörténhet bármi.
    Most már kezdem kapisgálni, hogy hogyan jutnak fegyverhez és "próbálják ki" az iskolában lövöldözve a suttyó amerikai kölkök - ezek szerint lehet saját fegyverük, nem is kell elcsenni a papától.. - ott valami nagy baj van a törvényhozók agyában is, ha ekkora gyereknek saját fegyvere lehet!”
  • 7. Imcsi 2009. február 24. 18:40
    „4. mir! Én is ezt gondoltam, de a cikkben a saját fegyveréről van szó, nem az apjáéról: "A fiú húga.....észrevette, amint a bátyó reggel a pisztolyával mászkál a házban!.....megtalálták a szervek Jordan fegyverét a szobájában"”
  • 6. Judytka 2009. február 24. 10:52
    „Vandál..”
  • 5. PrettyWoman 2009. február 24. 10:48
    „Talán élete végéig sitten marad. Ugyanis Amerikában - úgy tudom - gyerekkorú is büntethető, nem úgy, mint nálunk.”
  • 4. mir 2009. február 24. 06:56
    „1. Az apja fegyverével lőtte le.”
  • 3. körte 2009. február 23. 22:09
    „Nem jutok szóhoz! Nemrég olvashattuk a 13 éves fiút, akinek gyermeke született. Most meg 11 éves fiú öl?!”
  • 2. Szilágyi_Zsolt 2009. február 23. 19:49
    „Milyen kis hányingerfejű gyerek...”
  • 1. Imcsi 2009. február 23. 19:29
    „Beszarok, hogy ott egy 11 éves gyereknek saját, igazi pisztolya van, ráadásul nem is titokban, mert a húga is tudott róla, meg még gondolom mások is!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerveik áruba bocsátásával keresnek pénzt

A betegségek és a törvényi szabályozás miatt Ukrajna vezető helyet foglal el Európában a… Tovább olvasom